A kerekesszékeseknek is jár az üdülés
Turisztikai központ mozgáskorlátozottaknak
Tamási egy Európában egyedülálló turisztikai fejlesztést szeretne megvalósítani, amely lehetővé teszi, hogy a fogyatékkal élőknek, ezen belül a kerekesszékhez kötött vendégeknek is elérhető legyen minden szolgáltatás.
2008.05.05 08:18Magyar HírlapA Magyar Hírlap hétfői számában a kerekes székes politikus arra hívta fel a figyelmet, hogy Európában nincs olyan intézmény, amely a mozgássérülteknek nem rehabilitációs, hanem hagyományos értelemben vett üdülési, kikapcsolódási lehetőséget kínálna.
Elsőként a már meglévő termálfürdőhöz egy új, egész évben üzemelő, fedett fürdő építését tervezik. Ennek különlegessége, hogy újszerű megoldásaival lehetővé teszi a fogyatékkal élők és kísérőik közös kikapcsolódását.
Hirt Ferenc azt közölte, pályázatot nyújtottak be a Nemzeti Fejlesztési Ügynökséghez, és abban reménykedik, hogy az 1,4 milliárdos strandberuházáshoz ötven százalékos uniós forrást kapnak.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


