Bioélelmiszert a menzákra!
Biouzsonnát kap 400 óvodás
400 óbudai óvodás kap biouzsonnát május 1-jétől A rák ellen, az emberért, a holnapért! Társadalmi Alapítvány jóvoltából - derült ki a szervezet csütörtöki sajtótájékoztatóján.
2008.04.17 19:32MTIBioélelmiszert a menzákra! címmel indított kezdeményezést az alapítvány, amelynek célja, hogy mihamarabb törvény írja elő Magyarországon a bölcsődék, óvodák és iskolák konyháin a vegyszermentes alapanyagok használatát. A civilszervezet az ügy megvalósítása érdekében több mint ezer aláírást gyűjtött össze, a petíciót márciusban átadta Szili Katalinnak, az Országgyűlés elnökének. Farkas Ilona, az alapítvány titkára szerint az egészség megőrzésében alapvető fontosságú az egészséges táplálkozás és az arra való nevelés.
Fontosnak tartja, hogy ez már kisgyerekkorban megkezdődjön. Mivel a vegyszereket tartalmazó ételek veszélyt jelenthetnek a szervezet számára - különösen a kisgyermekekre -, a szervezet elhatározta, két óbudai óvodában biouzsonnával kedveskedik a gyerekeknek. Ezt azt jelenti, hogy a szokásos ételeket vegyszermentes, jó minűségű alapanyagokból készítik el.
A rendezvényben bemutatták a 77 remek reformrecept című könyvet is, amely az alapítvány egészségkonyhájában született. Az egyszerű, könnyen hozzáférhető alapanyagokból készült ételeket tartalmazó szakácskönyv színes fotókkal illusztrálja a gyorsan elkészíthető és egészséges finomságokat.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:07 Derékig ér a víz Bangkokban - halálos áradás sújtja Thaiföldet
- 20:06 Megtévesztette felhasználóit a Facebook az adatvédelemről
- 18:00 Videón, ahogy spanyol katonák migránsokat ütnek Ceutában
- 16:45 Egy eltűnt nép, amely nem hagyott maga után senkit
- 14:37 Háromnapos cég kapott milliárdos lélegeztetőgép-megbízást a külügytől
- 12:33 Az egyik legerősebb hurrikán tart Mexikó felé - újabb riasztást adtak ki
- 10:13 Bill Gates: Az AI akár egymilliárd ember halálát is okozhatja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


