Veszélyesebbek az őrülteknél a brókerek?
Vigyázzunk velük! A pszichopata kisangyal hozzájuk képest...
Úgy tűnik, a brókerek a pszichopatáknál is veszélyesebb és manipulatívabb emberek - legalább is ezt állapította meg egy svájci kísérlet.
2011.10.02 12:00MTIAz USB-botrány - amelyben egyetlen brókernek, Kweku Adobolinak felhatalmazás nélküli kereskedési ügyletsorozata 2,3 milliárd dollárnyi veszteséget okozott bankjának - és a francia Société Générale közel 5 milliárd eurós vesztesége - amelyet szintén egyetlen bróker, Jérome Kerviel rosszul elsülő tranzakciói okoztak - nyomán kezdték el vizsgálni a svájci Saint-Gall Egyetem kutatói azon brókerek profilját, akik csendben és egyedül hatalmas összegeket képesek eljátszani a piacon, nem engedélyezett tranzakciókban.

Ehhez ugyanazoknak az informatikai szimulációknak és intelligenciateszteknek vettetek alá 28 brókert és 24 Németországban ápolt pszichopatát.
A teszteken egyebek mellett a lázadási hajlamot, a hatalomvágyat, a félelem- és a stressztűrő képességet vizsgálták - írta a Le Figaro című francia napilap.
A következtetésük pedig az volt, hogy egy pszichopata kevésbé veszélyes magatartással bír, mint egy bróker! Utóbbiak annyira egocentrikusak ugyanis, hogy alapvetően nem a nagyobb nyereség utáni vágy hajtja őket, hanem az, hogy megelőzzék az ellenfeleknek tekintett konkurenseiket.
A pókerhez hasonlóan miután elvesztettek egy játékot, a pénz visszanyerésének vágya uralkodik el rajtuk. Versenyhelyzetben a befektetéshez kapcsolható stratégiai gondolkodást teljesen kikapcsolják, és kizárólag az ellenfél megsemmisítésének vágya vezérli őket.
A tanulmányt vezető Thomas Noll szerint azért az szerencsére nem állítható, hogy minden bróker őrült, de valamennyi bankot megkísértik az őrült brókerek - írta a Le Figaro.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


