Paks - Magyar Péter: ütemezetten halad a fenékküszöb építése

Távol maradtak az ellenzéki pártok vezetői szombaton a paksi munkálatoktól, ahol délelőtt a bárkák irányított süllyesztését végezték a Duna vízszintjének emelése érdekében.
Újabb elképesztő leletre bukkantak az alacsony vízállású Dunában
Az alacsony Duna újabb különleges leletet hozott felszínre: egy több tízezer éves állat medencecsontja kerülhetett elő a folyóból.
Elkésett a kétségbe esett anya az őzikéjével - mire vizet találtak a faluban, a gida feladta
Szívszorító felhívást tett közzé egy fácánkerti lakos, miután egy kiszáradt őzgidán már nem tudtak segíteni. Arra kér mindenkit, hogy tegyenek ki vizet a vadállatoknak.
Megjelent a rettegett bogár ami ingyen büfének nézi a kertet és a mezőgazdaságot
Mindössze fél kilométerre a magyar határtól fogtak be egy nőstény japán cserebogarat Szlovéniában. A Nébih már megkezdte a felkészülést az inváziós kártevő esetleges megjelenésére.
Visszautasította az Alkotmánybíróság a Fidesz egyik alaptörvény-módosítás elleni beadványát
A Fidesz beadványa a hatáskörükön kívül eső tartalmi kontrollra irányul.
Megoldások helyett személyeskedés? Amikor a közpénzből fizetett képviselő nem a problémára válaszol
Egy települési csőtörés idején a lakók általában egyszerű dolgokat várnak az önkormányzattól: tájékoztatást, segítséget, ivóvizet és jelenlétet.
El-selejtező - Őrizetben két lengyel szurkoló, akik az FTC drukkereire támadtak
A rendőrség a gyanúsítottak előzetes letartóztatását kezdeményezte az ügyészségnél.
Tarr Zoltán: átvilágítás indul a Nemzeti Színházban
Vidnyánszky Attila jelezte, hogy megértette és elfogadta az átvilágítási protokollt, kész a kölcsönös együttműködésre.
Kapitány István miniszter leváltotta Láng Gézát, a Magyar Posta vezetőjét
Nagy Márton akkori nemzetgazdasági miniszter 2025 elején jelölte Láng Gézát a Magyar Posta elnök-vezérigazgatójának.
Csoda a tragédia után: előkerült az őzcsalád egyetlen túlélője
Két nappal a kóbor kutyák pusztító támadása után váratlan reménysugár érkezett: életben maradt egy apró őzgida, amely eddig a rejtekhelyén húzta meg magát.
Magyar szurkolókra csaptak le Zabrzében - sípcsonttöréssel került kórházba egy magyar
A mérkőzés előtti összecsapásban egy Ferencváros-szurkoló súlyosan megsérült. A magyar külképviselet folyamatos kapcsolatban áll a lengyel hatóságokkal.
Visszatér a WWF Magyarország Lutra matricaalbuma
Csaknem negyven év után ismét megjelenik a Természetvédelmi Világalap (WWF) Magyarország Lutra albuma, amely a matricagyűjtésen keresztül mutatja be a védett állatok és élőhelyeik világát.
Hét őzet téptek szét kóbor kutyák egy magyar tanyán - a három gida sem élte túl
Megrázó bejegyzésben számolt be egy család arról, hogy két elkóborolt kutya egyetlen éjszaka alatt kiirtotta az évek óta hozzájuk visszajáró őzcsaládot.
Radnai Márk: A NER-telenítés nem bosszú, hanem a jogállami elszámoltatásról kell szóljon
A TISZA politikusa szerint a cél nem egy új klientúra kiépítése, hanem a gyanús ügyek kivizsgálása és a jogtalanul megszerzett közpénzek törvényes visszaszerzése.
Egyetlen ágy hiányzik a Bethesda Gyermekkórházból - 36 millió forintos eszközre gyűjtenek a súlyosan égett gyermekekért
Meghibásodott a Bethesda Gyermekkórház 24 éve használt speciális homokágya, amely nélkülözhetetlen a legsúlyosabb égési sérülést szenvedett gyermekek kezelésében.
HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
A jelenlegi körülmények között nem vállalhatják annak kockázatát, hogy egy verseny miatt akaratlanul újabb tűzeset vagy természeti katasztrófa kialakulásának lehetőségét teremtsék meg.
Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
Dunabogdányban különösen kritikus a helyzet.
Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
Kós Hubert aranyérmet nyert 200 méteres hátúszásban szerdán a párizsi Európa-bajnokságon.
Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
Begyulladt az aljnövényzet a Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei Tiszabő és a 3216-os út közötti területen is.
Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
A tartósan alacsony dunai vízállás óriási károkat okoz a magyar költségvetésnek és gazdaságnak, ezért azonnal megvalósítható megoldást kellett találni.
Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
Háromnapos rendezvénysorozattal készül a kormány az augusztus 20-i nemzet ünnepre, amelyen rövidebb lesz a tűzijáték a szokásosnál - mondta Magyar Éva kormányszóvivő a programokat ismertető szerdai budapesti rendezvényen. A programsorozat 4 milliárd forintba kerül.
Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
Budapest tízmillió négyzetméternyi napelem telepítésére készülhet, ami Karácsony Gergely szerint hatalmas energiatermelési potenciált jelentene, és évente közel félmillió tonna szén-dioxid kibocsátását válthatná ki.
Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
Gotham helyett ezúttal Ráckevén bukkant fel a sötét lovag, ráadásul nem egyszeri látomásról lehet szó.
Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
Megválasztotta Baka Andrást köztársasági elnöknek az Országgyűlés kedden.
Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
Két autót rongáltak meg hajnalban Zsámbékon, Horváth László polgármester szerint azonban nem egyszerű vandalizmusról, hanem egy régóta tartó zaklatássorozat újabb állomásáról van szó.
Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
Meglehetősen bizarr felhívás kezdett terjedni a közösségi médiában: egy ismeretlen személy különös viselkedése miatt kérik az orosháziak segítségét.
Járosi Péter: A Mi Hazánk képviselői nem álltak fel a roma holokauszt áldozatainak emlékére - videó
Egyperces néma csenddel emlékezett az Országgyűlés a roma holokauszt áldozataira, ám Járosi Péter szerint nem minden képviselő csatlakozott a megemlékezéshez.
Feljelentést tett Bicskei László a Gondosóra program miatt - azt ígéri, maga a szolgáltatás megmarad
Súlyos visszaélések gyanújára hivatkozva tett feljelentést a TISZA politikusa, miközben hangsúlyozta: az időseket segítő Gondosóra programot nem szüntetik meg.
Kapitány István keményen nekiment a Fidesznek: Érdekes, amikor hazugságról és kamuról ön nyilatkozik
A politikai ellenfele korábban az 595 forintos benzinár megvédéséről beszélt, miközben a miniszter szerint az aktuális átlagár 577 forint volt.
Világrekordot döntött Törőcsik Zsófia - videó
Egyetlen pillanatban tört felszínre minden feszültség és öröm a magyar szabadtüdős búvárból, miután teljesítette élete egyik legnagyobb merülését.
Súlyos sérülés miatt kényszerül pihenőre a magyar világcsúcstartó szabadtüdős búvár
Korok Fatima már egyszer visszatért egy komoly vállsérülésből, majd világcsúcsot döntött - most azonban ismét félre kell tennie kedvenc versenyszámát.
Már félnek tőle a nők - összefogást sürgetnek egy agresszív kelenföldi ál-adománygyűjtő miatt
Évek óta visszatérő panaszokról számolnak be a Kelenföldi pályaudvar környékén megfordulók: egy férfi állítólag beteg gyerekek számára kér pénzt, visszautasítás esetén pedig több beszámoló szerint sértegeti, követi vagy megfélemlíti az embereket.
Latorcai Csaba: a KDNP pályázati úton választja ki delegáltját a Médiatanácsba
Azért döntöttek a pályázat meghirdetése mellett, mert valódi transzparenciát szeretnének megvalósítani és nem úgy eljárni, ahogy a Tisza párt köztársasági elnököt keresett.
Egész héten meleg, napos idő várható
Egész héten napos, meleg idő várható, a hét közepén kisebb enyhüléssel; csak a hét elején és a hét végén lehetnek néhol záporok, zivatarok.
Tanács Zoltán: kormány-előterjesztés készül a Planetárium jövőjéről
Az ingatlan többféle módon újulhat meg.
Vegyszeradagolási probléma miatt kórházba került az Igali Gyógyfürdő több vendége
A mentők 14 strandolót vizsgáltak meg, közülük négy felnőttet és két gyereket vittek kórházba megfigyelésre.
Kormány: életveszélyes gyalog átkelni a Dunán a Sziget Fesztiválra
A helyszínen a BRFK rendőri felügyeletet is biztosít a fesztivál teljes ideje alatt.
Magyar Péter: Baka András elfogadta a felkérést
A Mi Hazánk szerint Baka András alkalmatlan az államfői tisztségre, a KDNP-frakció szerint az államfőjelölt csak bosszút akar állni a Fideszen.
Ruszin-Szendi Romulusz: az alakulatok visszakapják korábbi nevüket szeptembertől
A honvédelmi miniszter aláírta az alapítóokirat-módosításokat.
Vaddisznót ütött el a metró a Kossuth téren
Egy várakozó metrószerelvénybe is betévedt a sérült állat.
Baka Andrást jelöli államfőnek a Tisza parlamenti frakciója
A Mi Hazánk szerint Baka András alkalmatlan az államfői tisztségre, a KDNP-frakció szerint az államfőjelölt csak bosszút akar állni a Fideszen.
Rövidebb tanórákat javasolt a szaktárca az alsó tagozatos diákok oktatásában
Emellett tapasztalati természettudományos és matematikai tanulásra lenne szükség.
185 tonna hal pusztult el Rétimajorban
A Rétimajor hetek óta alig jut vízhez, ugyanennek a vízrendszernek a felső szakaszán továbbra is zajlik az öntözéses mezőgazdasági termelés.
Hulladékvadászat indul a Dunán: a rekordalacsony vízállás miatt most láthatóvá váltak a mederben rejtőző roncsok
A Közép-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóság felméri és eltávolítja a kisvíz miatt felszínre került hulladékokat, a lakosság segítségét is kérik.
Vitézy Dávid: háromszor annyian utaznak a komlói vonalon, mint korábban a pótlóbuszokon
A közlekedési miniszter szerint félrevezető következtetéseket vontak le a vasútvonal újraindításáról, és a reggeli utasforgalom egészen más képet mutat.
Vitézy Dávid: 2,3 milliárd forint került vissza az államhoz egy útdíjrendszeres ügylet felülvizsgálata után
A közlekedési miniszter szerint egy korábbi privatizációs szerződés felülvizsgálatának eredményeként 2,27 milliárd forintot fizetett vissza egy, Mészáros Lőrinchez kötött magántőkealap.
Nem létező tartozásokra épülő FMH-gyár? - súlyos visszaélésekről számoltak be
Egy elsőfokú büntetőítéletre hivatkozva azt állítják, hogy valótlan adatokkal indított fizetési meghagyásos eljárásokkal több mint 27 millió forintot próbáltak megszerezni.
Lassítsanak a dabasi Szőlő utcában: szomjas őzek járnak ki inni
A hőség és a szárazság miatt naponta többször is megjelennek az őzek egy dabasi erdős útszakaszon, a helyiek fokozott óvatosságot kérnek az autósoktól.
Kármán András: adómentes lesz, és nem lehet végrehajtás alá vonni az iskolakezdési támogatás összegét
Így a teljes 100 ezer forint fog eljutni oda, ahol az valódi segítséget jelent.
Egy héten belül négy gyermek került kórházba nyelőcsőbe szorult gombelem miatt
A gombelemek lenyelésének veszélyére figyelmeztet a Heim Pál kórház.
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:34 Busztragédia az M3-ason: legalább 12 halott, több tucat sérült
- 6:06 Halálos földrengés rázta meg Indonéziát: legalább 51 áldozat, ezrek menekültek el
- 22:41 Paks - Magyar Péter: ütemezetten halad a fenékküszöb építése
- 20:37 Mi történik a Földdel? Feltűnően sok erős földrengés történt a napfogyatkozás óta
- 18:30 Újabb elképesztő leletre bukkantak az alacsony vízállású Dunában
- 16:23 Megállíthatatlan, csak éppen hazánkat kerüli el a hatalmas esőzés - videó
- 14:51 Napfogyatkozás után földrengés rázta meg Spanyolországot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06



