Akár 20 évet is kaphatnak a tettesek
Példátlan erőszak: baseball-ütővel verték meg a gyulafehérvári katolikus teológiai intézet rektorát
A Keresztalja című katolikus hetilap honlapján hírül adta: román huligánok egy csoportja baseball-ütővel megverte Oláh Zoltánt, a gyulafehérvári római katolikus teológiai intézet rektorát.
2011.06.20 15:44MTIA Kolozsváron szerkesztett lap honlapján azt írja, hogy az eset szombat este történt. A konfliktus abból adódott, hogy a rektor le szerette volna fényképezni a három román fiatalt, amint éppen kővel dobálták be az épület ablakait.
Az ittas állapotban levő fiatalok ekkor nekiestek a rektornak, szidalmazni kezdték magyarsága miatt, és a náluk levő baseball-ütővel két csapást mértek rá, egyet a hátára, egyet pedig a fejére. Információk szerint Oláh Zoltán elvesztette eszméletét, sebeit a sürgősségi részlegen varrták össze.
A rektor feljelentést tett a rendőrségen, a három támadóból kettőt elfogtak, ők szabadlábon védekezhetnek. Tettükért három hónaptól 20 évig terjedő szabadságvesztés róható ki. Gyulafehérváron nem ritkák a magyarok elleni atrocitások, megfélemlítési kísérletek - olvasható a Keresztalja honlapján.
A Külügyminisztérium megdöbbenéssel értesült a magyarellenes atrocitásokról
A Külügyminisztérium megdöbbenéssel értesült arról, hogy a romániai Gyulafehérváron magyarellenes atrocitások történtek. A tárca közleményében reményét fejezte ki, hogy elszigetelt esetről van szó.
A minisztérium úgy tájékoztatott, hogy az erdélyi városban megrongáltak több, a katolikus egyház intézményeinek helyt adó épületet, és barbár módon megverték a teológiai intézet rektorát, valamint egy másik magyar nemzetiségű embert.
"Annak ellenére, hogy az érintett intézményekben anyagi kár okozása már korábban is előfordult, személyek elleni támadásokra eddig még nem volt példa" - olvasható a külügyi közleményben.
A tárca kifejezi reményét, hogy "nem egy összehangolt magyarellenes hangulatkeltésnek vagyunk tanúi, mely élesen szemben állna a mindkét nemzet számára szimbolikus jelentőséggel bíró város szellemiségével".
A külügyminisztérium szerint az eset ellentmond a magyar-román kapcsolatokban tapasztalt nyitottságnak és szoros együttműködésnek is, és olyan időszakot idéz fel, melyet mindkét nemzet már meghaladottnak vélt. A tárca üdvözölte, hogy a román rendőrségnek sikerült azonosítania az elkövetőket, és reméli, az esetet mihamarabb kivizsgálják és a tetteseket felelősségre vonják.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


