Jogerős határozatot egy héten belül hoznak
Szima ügy volt? Szabadlábon a TMRSZ főtitkára
Lakhelyelhagyási tilalom mellett szabadlábra helyezte Szima Juditot, a Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezete (TMRSZ) főtitkárát hétfő délután meghozott határozatával a Kaposvári Városi Bíróság.
2011.06.06 18:20MTIAz érdekképviseleti vezetőt múlt pénteken gyanúsítottként hallgatták ki Szekszárdon, majd éjjel őrizetbe vették hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények miatt. A nyomozást aznap a Kaposvári Nyomozó Ügyészség rendelte el "konkrét adatokkal alátámasztott feljelentés alapján".
"Olyasmivel vádolnak, amit nem követtem el" - mondta Szima Judit hétfőn újságíróknak a bíróság folyosóján a határozat kihirdetését követően, hozzátéve: rendkívüli módon megalázták.
Az ekkor már bilincs és vezetőszár nélkül nyilatkozó főtitkár, akit szemmel láthatóan megviseltek a történtek, az újságírók kérdéseire elmondta, hogy a bíróságról az édesapjához megy. (A bíróságon apja lakását jelölte meg helyszínként, ahol a határozatnak megfelelően tartózkodni fog.)
Vadócz Attila, a Somogy Megyei Bíróság szóvivője az előzetes letartóztatást kérő ügyészségi kezdeményezésről döntő kétórás bírósági procedúrát követően újságíróknak elmondta: a bíróság az előzetes letartóztatást nem tartotta indokoltnak, a büntetőeljárás meghiúsításának veszélyére való tekintettel lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el. Ez a lakhely nem a gyanúsított eddigi tartózkodási és lakhelye, hanem egy másik megyében lévő lakhely - jegyezte meg.
A szóvivő közölte továbbá, hogy az ügyész fellebbezett a határozat ellen, ezért jogerős határozatot - várhatóan egy héten belül - a Somogy Megyei Bíróság hoz.
A nyomozást a TMRSZ működése kapcsán, hűtlen kezelés és más bűncselekmények gyanúja miatt, ismeretlen tettes ellen rendelték el, arról múlt pénteken Horváth Szilárd, Somogy megyei főügyész tájékoztatott.
Még aznap házkutatást tartottak a TMRSZ szekszárdi irodájában, majd délután a szekszárdi rendőrkapitányságra gyanúsítottként előállították Szima Juditot, a szakszervezet főtitkárát, akit a kaposvári nyomozóügyészek kihallgattak, majd éjjel őrizetbe vettek, szombaton pedig Kaposvárra szállítottak.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


