Garancia a függetlenségre és a hatékony működésre
Navracsics: még nem döntöttek a bírósági önigazgatás ügyében
A közigazgatási és igazságügyi miniszter keddi, országgyűlési bizottsági meghallgatásán közölte: még nem született kormányzati döntés arról, lesz-e a jövőben bírósági önigazgatási testület.
2011.05.10 12:20MTINavracsics Tibort, aki éves beszámolóját tartotta az alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottság ülésén, a képviselők egyebek mellett az igazságszolgáltatási reformról kérdezték.
Közölte, a reformra az év második felében kerül sor, akkor kívánnak arról szakpolitikai vitát folytatni.
Az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (OIT) jövőjére vonatkozó ellenzéki kérdésekre arról beszélt, ez egy olyan kérdés, amely az intézmény létrehozatala óta létezik. Hozzátette: vannak, akik korábban támogatták az intézményt, ám most úgy látják, hogy rossz lépés volt a felállítása.
Példaként említette a kérdést feltevő Bárándy Gergely (MSZP) édesapját, aki egy szakmai konferencián azt mondta, szerinte inkább meg kellene szüntetni az OIT-ot. Navracsics Tibor közölte, ő ennyire nem radikális, ám saját véleményét nem kívánta kifejteni.
Elmondta, az európai országok között mindenre találtak példát. Így van ország, ahol létezik önigazgatási testület, van, ahol nagy önállósággal, és van, ahol kevesebbel, ám van olyan ország is, ahol nincs ilyen testület.
Példaként említette Ausztriát, ahol nincs bírósági önigazgatási testület, sőt, ott az igazságügyi miniszternek egyedi utasításadási joga is van az ügyészség felé.
A miniszter azt hangoztatta: nyitott akármelyik megoldásra, ha az garanciát nyújt a két fontos szempontra, a függetlenségre és a hatékony működésre.
Navracsics Tibor kérdésre azt is leszögezte, a bírák kinevezése továbbra is az államfő kezében marad.
A bírák nyugdíjazásáról szólva pedig azt mondta, az érintettek nem január 1-jével mennek nyugdíjba, hanem ekkortól kezdődnek a felmentések.
Kapcsolódó írások:
- Navracsics Tibor: intézkedések a polgárközeli Európáért
- Navracsics Tibor: a jelenben és a jövőben is erősíteni kell a lengyel-magyar barátságot
- Navracsics: a közigazgatás korszerűsítése nem jelenti az önkormányzati rendszer államosítását
- Navracsics: a közigazgatásban társadalmi költséget kell mérni
- Navracsics: egy ország annyira erős, amennyire leggyengébb polgára erős
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06