A parlament 200 fős lesz
Lázár: a sarkalatos törvények döntő része ősszel kerül a Ház elé
Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője kedden a Magyar Televízió Ma reggel című műsorában megerősítette: a sarkalatos törvények döntő része ősszel kerül az Országgyűlés elé.
2011.04.26 09:13MTIMint mondta, először a Széll Kálmán Tervhez és az Új Széchenyi Tervhez kapcsolódó jogszabálytervezetek érkeznek a parlamenthez; a sarkalatosak közül lesznek, amelyek "talán még beleférnek" a nyári ülésszakba, de döntő részük - így az önkormányzati, az Országgyűlésről, vagy az igazságszolgáltatás reformjáról szóló előterjesztések - a szeptemberi, októberi hónapokban kerülhetnek sorra.
Két dolgot tudunk már az új választási szisztémáról, az egyik, hogy 200 fős lesz a parlament, a másik, hogy a határon túli magyaroknak megadjuk a szavazati jogot - jelentette ki az előrehozott választások lehetőségét kizáró Lázár János, aki szerint a többség ma a Fidesz-KDNP-frakcióban a vegyes választási rendszer mellett teszi le a voksát, az pedig, hogy a határon túli magyarok milyen formában kapnak szavazati jogot, még nyitott kérdés.
Azt nem gondolom, hogy mondjuk az én választókörzetem vagy városom életébe közvetlenül a határon túli magyaroknak egy választás alkalmával bele kellene szólniuk - fogalmazott a vezető kormánypárt frakcióvezetője.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


