Gödöllő mint társváros vehet részt
Fővárosi Közgyűlés: Budapest pályázhat a 2017-es Világjátékok megrendezésére
Budapest pályázhat a 2017-es Világjátékok megrendezési jogáért, ha a közgyűlés jövő szerdán elfogadja az erről szóló határozatot.
2011.04.21 07:35MTIA budapest.hu honlapon csütörtök hajnalban publikált előterjesztés szerint Budapest adhatja be a pályázatot Gödöllő, mint társváros közreműködésével, a koordinálást pedig a Nemzeti Sportszövetség (NSSZ) végezheti.
Csomós Miklós ágazati főpolgármester-helyettes előterjesztésében azt írta: a rendező város feladata a kiírás szerint, hogy biztosítsa a versenyekhez szükséges infrastruktúrát, az ünnepségeket, biztosításokat, valamint a résztvevők közlekedtetését, elszállásolását és étkeztetését.
Hangsúlyozta, hogy az esemény direkt és indirekt bevételeket generál, ugyanis a kereskedelmi, média, és jegyár-értékesítéshez jelentős turisztikai bevétel is párosulhat.
A Nemzeti Sportszövetség véleménye szerint az esemény tervezett költségvetési nagyságrendje 11 milliárd forint, a pályázat elnyerése esetén Budapest ebből 2 milliárd forintot vállal, amit négy évre lebontva kell biztosítani. Az NSSZ előzetesen 5 millió forint támogatást kért a fővárostól, amelyet ezen közgyűlési határozattal a főpolgármesteri keretből biztosítanának.
A Világjátékokon 32 hivatalos, és 5-6 meghívott sportág szerepelhet, a négyévente megrendezett sportesemény általában 100-150 ország 3500 versenyzőjének részvételével zajlik, és több százezer, akár millió nézőszám is kísérheti. A Világjátékok Nemzetközi Szövetségének elnöke 2010-ben magyarországi látogatásakor már egyeztettek a pályázat beadásáról - olvasható Csomós Miklós előterjesztésében.
A pályázat beadásáról, illetve az 5 milliós támogatás odaítéléséről a közgyűlés várhatóan jövő szerdai ülésén hoz majd határozatot.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


