Változatlanok a politikai erőviszonyok
49 százalékponttal vezet a Fidesz az MSZP előtt
Nem változott lényegesen a pártok támogatottsága az elmúlt hónapban - tudható meg a Tárki március közepén - a népszavazás után - ezer ember megkérdezésével készített felméréséből, amelynek eredményeit szerdán juttatta el az MTI-hez az intézet.
2008.03.27 08:01MTITovábbra is vezet az ellenzék a kormánykoalícióval szemben; a Fidesz támogatottsága a felnőtt lakosság körében továbbra is stabil: 37 százalék, ami a februári eredménynél két százalékkal kevesebb, a januárinál hárommal több. Eközben a Magyar Szocialista Párt támogatói tábora - akárcsak januárban - 13 százalék, ami februárhoz képest két százalékos mérséklődés.
A pártválasztók körében 42, míg a biztos szavazó pártválasztók körében 49 százalékponttal vezet a Fidesz az MSZP előtt; az utóbbi csoportban a legnagyobb ellenzéki párt támogatottsága jelenleg 69 százalékon áll, míg a szocialistáké 20 százalék.
Az SZDSZ támogatottsága a teljes felnőtt lakosság és a biztosan szavazó pártválasztók körében két, a pártválasztók esetében három százalék, míg az MDF tábora a teljes lakosságon belül három, a pártválasztók körében hat, a biztos szavazó pártválasztók között öt százalékos a Tárki adatsora szerint. Egy "most vasárnapi választáson" a szavazásra jogosultak 57 százaléka venne részt biztosan; ez az érték januárban 48, februárban 54 százalék volt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
- 18:13 A legsúlyosabb büntetéssel sújthatják a minnesotai gyilkosságok elkövetőjét
- 16:10 Elfogyhatnak Izrael légvédelmi rakétái
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06