Fodor Gábor valószínűleg nem vesz részt az ülésen
Összevont ügyvivő testületi és frakcióülést tart az SZDSZ
Összevont ügyvivő testületi és frakcióülést tart ma a Szabad Demokraták Szövetsége, a megbeszélés fő témája az egészségbiztosítási törvény és az egészségügyi reform lesz.
2008.03.25 06:43MTIAz MTI úgy tudja, hogy feltehetően napirendre kerülnek a párt tavaly tavaszi elnökválasztását kísérő botrányok, illetve egy esetleges előrehozott tisztújító küldöttgyűlés összehívásának kérdései is. A megbeszélésen feltehetően nem vesz részt John Emese, Szent-Iványi István és Fodor Gábor.
Míg az előző kettő azért marad távol, mert saját elhatározásból felfüggesztette ügyvivő testületi tagságát és egyikük sem tagja a frakciónak, addig a távirati iroda értesülései szerint a környezetvédelmi miniszter - aki szintén felfüggesztette tagságát az ügyvivő testületben -, más, korábban egyeztetett elfoglaltságai miatt nem tud részt venni az ülésen.
Több liberális politikus az MTI-nek név nélkül úgy nyilatkozott, hogy az egészségbiztosítási törvény és az egészségügyi reform esetében a frakció többé-kevésbé egységes.
Egyikőjük szavai szerint abban egyetértenek, hogy "a felemásra sikeredett" reformból a legtöbbet kell kihozni, de hogy ez politikailag mit is jelent, arról senki nem akart beszélni, mert - mint mondták - még a vita előtt állnak.
Kapcsolódó írások:
- Újabb álszavazó az SZDSZ-ben
- Vass Albert az SZDSZ tagjai között
- Vass Albert nem tud róla, párttagként tartják-e nyilván az SZDSZ-ben
- Belső vizsgálatott kezdeményezett Jüttner Csaba Szabolcs-Szatmár megyében
- Fodor Gábor felfüggeszti ügyvivői tagságát az SZDSZ-ben
- Az SZDSZ-es politikus kész lemondani, ha egyedül marad a tisztújítást sürgető véleményével
- Tisztújítást követelnek meghatározó SZDSZ-esek is
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


