A teljes nemzet jövőjének alkotmánya lesz
Benyújtotta alkotmányjavaslatát a parlamentnek a Fidesz-KDNP
Beterjesztette az Országgyűlés elé alkotmányjavaslatát a Fidesz-KDNP.
2011.03.14 10:44MTIA frakciószövetség alaptörvény-tervezetét a két frakcióvezető, Lázár János (Fidesz) és Harrach Péter (KDNP) hétfőn adta át a parlament főtitkárának.
Soltész István tájékoztatása szerint az alkotmány általános vitája március 22-én, kedden kezdődhet, a zárószavazás pedig április 18-án, hétfőn lehet az Országgyűlésben.
A Fidesz frakcióvezetője szerint a jövő Magyarországának alkotmánya lehet a Fidesz-KDNP által hétfőn beterjesztett alaptörvény-javaslat.
Lázár János a parlamenti benyújtás előtt újságíróknak úgy fogalmazott: "azt reméljük, hogy a Fidesz és a KDNP képviselőcsoportja nevében ma a jövő Magyarországának alkotmányát, Európa egyik legjövőorientáltabb alkotmánytervezetét tudjuk beterjeszteni".
Hozzátette, bíznak abban, hogy az Országgyűlés - érdemi vita után - javaslatuk jelentős részét elfogadja majd.
Harrach Péter, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) frakcióvezetője hétfőn, mielőtt a Fidesz képviselőcsoportjának vezetőjével benyújtották az új alaptörvény tervezetét, azt mondta: „Ez az alaptörvény a teljes nemzet, minden magyar ember alkotmánya lesz.”
Az új alaptörvény a múltat, a jelent és a jövőt is átfogja, hiszen a történeti alkotmány értékeire alapozva a jövő építésére szólít fel - fogalmazott újságírók előtt a kisebbik kormánypárt frakcióvezetője a Parlamentben.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


