Védelem a gyermekprostitúció áldozatainak
Az LMP üdvözli a kormány szándékát
Az LMP üdvözli Kontrát Károly belügyminisztériumi államtitkár tegnapi kijelentését, miszerint a kormány a belügyminiszter korábbi cinikus kijelentése ellenére mégis kész módosítani a Szabálysértési törvényt annak érdekében, hogy az megvédje a gyermekprostitúció áldozatait.
2011.02.22 10:35OSHétfőn Szabó Tímea LMP-s képviselő azonnali kérdést tett fel Pintér Sándor belügyminiszternek, amelyben cinikusnak és felelőtlennek nevezte a miniszter korábbi kijelentését, miszerint gyerekprostitúció nincs, azon kevesek pedig, akik mégiscsak erre adták a fejüket, önként teszik ezt.
A képviselő rávilágított arra az ellentmondásra, hogy miközben a Büntető Törvénykönyv alapján megrontást követ el, és börtönbüntetéssel büntethető a felnőtt, aki kiskorúval pénzért vagy más ellenszolgáltatás ellenében szexuális kapcsolatot létesít, a Szabálysértési törvény ugyanezt a kiskorút akár elzárással is fenyegeti ugyanezen tevékenység miatt. Magyarán: ugyanaz a gyerek ugyanazért a cselekményért egyszerre sértett és elkövető is.
Szabó Tímea arra várt választ: a kormány hajlandó-e módosítani a Szabálysértési törvényt, hogy az ne ellentétesen, hanem támogatóan hasson a Btk.-ban előírtakra, azaz ne a bűnelkövető és az áldozat közötti érdekközösséget erősítse, hanem az áldozat támogatását, valamint az elkövető felderítését segítse elő. A belügyminiszter helyett Kontrát Károly államtitkár azt válaszolta: a kormány kész lépéseket tenni ebben a fontos ügyben, és kész az elmondottak alapján módosítani a törvényt, amelyhez az LMP segítségét is kérte.
Kapcsolódó írások:
- A vizek és a termőföld védelmét is az Alkotmányba foglalná a Fidesz
- Csak a Fidesz és az MSZP változtatna a választási rendszeren eddig
- Fidesz-KDNP-frakcióülés: nem épülhet erőmű a Duna magyarországi szakaszán
- Fidesz: a Himnusszal nyissák a parlament üléseit
- Diszkótragédia: az LMP szerint senki sem foglalkozott az ifjúsággal
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


