"Szólj bele a közéletbe!
IKSZ: Legyen az új alkotmány az "új nemzedék alkotmánya"!
A Kereszténydemokrata Néppárt ifjúsági szervezete azt szeretné, hogy az új magyar alkotmány ne engedélyezze a mindenkori kormányok számára a gyermeknevelés költségeinek megadóztatását, s hogy az alaptörvény vállaljon kötelezettséget a jövő nemzedékek iránt.
2011.02.15 07:07MTIStágel Bence, az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) elnöke az MTI-nek elmondta: üdvözlik, hogy az új alkotmány elfogadásával kapcsolatban nemzeti konzultáció indul. A kereszténydemokrata országgyűlési képviselő szerint az új nemzedék lehetőséget kap arra, hogy huszonegy év után a rendszerváltó nemzedéktől átvehesse a stafétabotot, és Magyarországnak közmegegyezésen alapuló, az igazságot és a közjót szolgáló új alkotmánya születhessen.
Mint kiemelte: az alkotmányozás folyamatában az IKSZ arra törekszik, hogy a kereszténydemokrata fiatalok világnézeti álláspontja markánsan érvényre jusson.
A jogok biztosítása mellett a legfontosabb, hogy a közösség iránti felelősséget kifejező állampolgári kötelezettségek (tanulás, munka, környezetvédelem) is helyet kapjanak az új alkotmányban. Az új nemzedékekért felelősséget vállalva az új magyar alkotmánynak korlátoznia kell az állam mindenkori eladósodásának mértékét. Az emberi jogok védelme mellett az új alkotmánynak védelmeznie kell a közösen elfogadott társadalmi értékeket, kiemelten a családot, a gyermekek egészséges fejlődéshez való jogát, a munkát és az otthont, s fontosnak tartják, hogy az új magyar alkotmány ne engedélyezze a mindenkori kormányok számára, hogy megadóztathassák a gyermeknevelés költségeit, és vállaljon kötelezettséget a jövő nemzedékek iránt.
Stágel Bence elmondta, hogy az IKSZ a "Szólj bele a közéletbe!" országos kampánya keretében arra bíztatja a fiatalokat, hogy a nemzeti konzultáció új alkotmányt előkészítő kérdőívét minél nagyobb számban töltsék ki és küldjék vissza.

A jogállamiság alapvető elve a demokratikus döntéshozatal, a közéletben való részvétel, a demokrácia pedig elképzelhetetlen a társadalom különböző korosztályainak bevonása nélkül - fogalmazott a kereszténydemokrata politikus.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
- 18:13 A legsúlyosabb büntetéssel sújthatják a minnesotai gyilkosságok elkövetőjét
- 16:10 Elfogyhatnak Izrael légvédelmi rakétái
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06