Nem dolgozik a szeizmográf
Megalapozatlanok az újabb földrengésről szóló hírek?
földrengéseket nem lehet előre jelezni, ezért nem lehet megalapozottan kijelenteni, hogy Komárom-Esztergom megyében szombaton újabb földrengés következik be.
2011.02.12 14:34MTICzomba Péter katasztrófavédelmi igazgató egy országos terjesztésű napilap hírére reagált.
A cikk szerint szombaton a 2011 január végi oroszlányi földmozgásnál nagyobb erejű rengés várható, amely Komárom és Győr között következhet be. Az igazgató elmondta, a katasztrófavédelem ügyelete számos telefonhívást kapott, amelyben a lakosság érdeklődött, hogy a nap folyamán várható-e földrengés a megye területén. A tűzoltó alezredes leszögezte: a földrengéseket nem lehet előre jelezni.
A lakosság a magatartási szabályokról a BM Országos Katasztrófavédelemi Főigazgatóság honlapjáról, a földrengés veszélyeztetettségről, aktuális és múltbeli földrengésekről a Geodéziai és Geofizikai Kutatóintézet honlapjáról tájékozódhat.
Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szombati közleménye ehhez még annyit tesz hozzá: a tudomány jelenlegi állása szerint legfeljebb azt lehet vizsgálni, hogy az adott terület földrengés szempontjából veszélyeztetett-e vagy sem.

Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


