Nem indokolták meg, Bozónak miért kellett mennie
Más idők járnak - elbocsátották a főmeteorológust?
A meteorológus szakmát is megdöbbentette, hogy indoklás nélkül elbocsátották Bozó László akadémikust az Országos Meteorológiai Szolgálat éléről.
2011.02.10 08:23MTIA főigazgató felmentését Illés Zoltán, a Vidékfejlesztési Minisztérium környezetvédelmi államtitkára kezdeményezte, de a felmentést a miniszter írta alá - írja a Népszabadság.
Bozó László 2007-ben hat évre nyerte el pályázat útján ezt a posztot. Elődje az a Dunkel Zoltán volt, aki - a Népszabadság információ szerint - most átveszi Bozó László helyét.
Dunkel Zoltán az utóbbi hónapokban egy környezetügyi háttérintézmény megszervezését kapta feladatként Illés Zoltántól, de ez a szervezet nem jött létre. A Népszabadság emlékeztet arra, hogy a szintén meteorológus Dunkel Zoltán neve a 2006 augusztus huszadiki vihar nyomán vált ismertté. Az öt halálos áldozattal járó természeti csapás miatt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál is vizsgálat indult.
A hatalmas vihar után kellett Dunkelnek mennie.
Az eljárás megállapításai szerint az előrejelzések és riasztások során az ügyeletesek szakszerű tájékoztatást adtak az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságnak.
Az ünnep és a közelgő vihar miatt indokolt fokozott figyelem elmulasztása miatt viszont az intézményt felügyelő miniszter írásbeli figyelmeztetésben részesítette Dunkel Zoltánt.
Dunkel maga is azt mondta nyilatkozatában, hogy felelősséget érez a történtek miatt. Úgy vélte, jobban kellett volna figyelni az információ átadására, illetve a visszacsatolásra - olvasható a napilapban.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:07 Derékig ér a víz Bangkokban - halálos áradás sújtja Thaiföldet
- 20:06 Megtévesztette felhasználóit a Facebook az adatvédelemről
- 18:00 Videón, ahogy spanyol katonák migránsokat ütnek Ceutában
- 16:45 Egy eltűnt nép, amely nem hagyott maga után senkit
- 14:37 Háromnapos cég kapott milliárdos lélegeztetőgép-megbízást a külügytől
- 12:33 Az egyik legerősebb hurrikán tart Mexikó felé - újabb riasztást adtak ki
- 10:13 Bill Gates: Az AI akár egymilliárd ember halálát is okozhatja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


