A Posta bocsánatkérést vár
Megszűnt az eljárás a SzerenCSEKK ügyben
A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) megszüntette a Magyar Posta ellen indított eljárást a SzerenCSEKK nyereményjáték ügyében - közölte a társaság szerdán az MTI-vel.
2011.02.09 16:26MTIA posta közleményében utal arra, hogy a hatóság a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége (FEOSZ) bejelentése alapján hivatalból indított eljárást ellenük, miután a civil szervezet megtévesztőnek találta a sárga csekket befizetők körében meghirdetett nyereményjátékot.
A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) a vizsgálat során megállapította, hogy a kampány során a posta mindenben eleget tett a fogyasztóvédelmi előírásoknak, ezért az eljárást megszüntette - közölte a társaság.
A Magyar Posta Zrt. 2010. június 7-én hirdette meg a Csekkről csekkre nyerhet elnevezésű kampányát (SzerenCSEKK), amelyben minden ügyfél, aki az akció időtartama sárga csekket fizetett be valamely postahelyen, kapott egy ingyenes képeslapot, amit ha kitöltött és bérmentesített képeslapként a megadott címre visszaküldött, sorsoláson vett részt.
A Magyar Posta közölte, hogy levélben fordult a FEOSZ-hoz, amelyben kéri a nyilvánosság előtt tett hitelrontó kijelentés visszavonását, és bocsánatkérést vár.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


