"Biztonságban" a magyar cigányság
OCÖ: alaptalanul vádolják rasszizmussal a magyar kormányfőt
Igaztalanul vádolják a magyar kormányt és vezetőjét antiszemitizmussal és rasszizmussal; a cigányságnak helyi, regionális és országos szinten is biztosítva van az érdekképviselete.
2011.01.27 16:08MTIA magyar kormányt ért, hetek óta tartó hazai és európai uniós kritikák és politikai támadások tartalmilag új elemmel, a nacionalizmus és az antiszemitizmus vádjával bővültek, és ez a vádaskodás érthetetlen azért is, mert a magyar törvények minden jogot és minden lehetőséget biztosítanak a magyarországi kisebbségek számára - olvasható a az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) újonnan választott elnökségének kommünikéjében. (Farkas Flórián a negyedik ciklusát tölti a Fidesz országgyűlési frakciójának soraiban, és tavaly júniusban romatámogatásokat felügyelő miniszteri biztossá nevezték ki, valamint múlt csütörtökön az 53 fős OCÖ elnökévé választották.)
Az OCÖ elnöksége leszögezi: Magyarországon - Európában egyedülálló módon - az alkotmányban a nemzetiségeket mint államalkotó tényezőt határozták meg, és biztosították az érdekképviseletüket helyi, regionális és országos szinten egyaránt. "Annak a politikai erőnek a kormányfőjét vádolják antiszemitizmussal, rasszizmussal, amely három országgyűlési képviselői helyet biztosított a magyarországi cigányság számára, és az Európai Parlamentbe egyedüliként küldött roma származású képviselőt a hazai és az európai cigányság képviseletének ellátására. Úgy véljük, egy nacionalista, antiszemita, rasszista kormánnyal erre nem lenne lehetőség" - fogalmaztak.
A roma vezetők szerint a támadásokkal az EU által is támogatott egységes romastratégia kidolgozásáról, az érdemi munkáról akarják elterelni a figyelmet.
Az OCÖ elnöksége "felszólít minden, a kisebbségekről felelősséggel gondolkodó európai állampolgárt, hogy az egyes, ellenérdekű politikai csoportok képviselete helyett a magyarországi kisebbségek érdekeit tartsák szem előtt, és mesterségesen gerjesztett vádakkal ne nehezítsék a szakmai programok végrehajtását".
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


