Több fórumon is javaslatokat vár a polgármester
Tarlós vörös billogot nyomna a kétes szórakozóhelyekre
Tarlós István, Budapest főpolgármestere azt kéri Pintér Sándor belügyminisztertől, hogy tekintsék át a szórakozóhelyek engedélyezésére, valamint ellenőrzésére vonatkozó kormányrendeleteket.
2011.01.17 17:49ma.hu/MTIA főpolgármester azt kéri a belügyminisztertől, hogy kezdeményezze a hiányos, elavult jogszabályok mielőbbi módosítását- mondta Szűcs Somlyó Mária kommunikációs igazgató az MTI-nek.
A Nyugati téri szórakozóhelyen szombat éjjel történt, három halálos áldozattal járó tragédia kapcsán Tarlós István főpolgármester Tóth Tamástól, Budapest rendőrfőkapitányától javaslatot kér arra vonatkozóan, hogy miként tudja ellenőrizni a budapesti szórakozóhelyeket a rendőrség, többek között azt, hogy annyian tartózkodnak-e az adott helyen, mint amennyi vendég beengedésére a működési engedély szól - olvasható a közleményben.
A főváros kezdeményezi, hogy a rendőrség hozzon létre egy honlapot, amelyen a szórakozóhelyekre járó fiatalok és szüleik ellenőrizni tudják, megfelel-e a vendéglátóhely a biztonsági követelményeknek. E honlapon célszerű feltüntetni a "nem javasolt" szórakozóhelyek listáját.
Tarlós István a Hallgatói Önkormányzatok Országos Szövetségétől azt kéri, tegyen javaslatokat arra, hogy miként lehetne garantálni a fiataloknak a biztonságot a szórakozóhelyeken.
A főpolgármester a főváros fenntartásában működő oktatási intézmények vezetőit levélben kéri arra, hogy segítsenek eligazodni a szülőknek és a diákoknak a fiatalok szórakozását szolgálni hivatott intézmények és szokások területén - áll a közleményben.
Kapcsolódó írások:
- West Balkán: Kábítószert találtak az egyik áldozat vérében!
- Videó! West Balkán-tragédia: Ő volt a buli főszervezője!
- A Sátán megkövezésétől a West Balkánig: Tömegpánikok világszerte
- Gyertyákkal és mécsesekkel emlékeztek a West Balkán áldozataira
- Képek- Forrnak az indulatok a West Balkán tragédia miatt!
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


