A csillag nem ötágú és nem is vörös
A rendőrség szerint nem önkényuralmi jelkép az SZDSZ-es plakát csillaga
Nem önkényuralmi jelkép az SZDSZ népszavazási plakátján lévő csillag, ezért nem valósult meg az önkényuralmi jelkép használata - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a távirati irodával kedden.
2008.03.18 14:46MTIKözleményükben emlékeztettek rá: önkényuralmi jelkép használatának vétségét az követi el, aki horogkeresztet, SS-jelvényt, nyilaskeresztet, sarló és kalapácsot, ötágú vörös csillagot vagy ezeket ábrázoló jelképet terjeszt, nagy nyilvánosság előtt használ vagy közszemlére tesz. A vizsgált plakáton szereplő ábra egy narancssárga színű, 3/4 részben takart csillag, ami legfeljebb hasonlóságot mutat a vörös csillaggal - tették hozzá.
Még február közepén tett feljelentést Szerdahelyi Szabolcs, a Deport ,56 elnöke az SZDSZ kampányplakátján szereplő csillag miatt, mert az szerinte tiltott önkényuralmi jelkép. A rendőrség feljelentés-kiegészítést rendelt el az ügyben, majd ügyészségi állásfoglalást kért. Végül határozatában megállapította, hogy nem valósult meg önkényuralmi jelkép használata.
Kóka János, az SZDSZ elnöke január 24-én, a párt kampánystratégiájának elfogadását bejelentő sajtótájékoztatón arra a kérdésére, hogy nem jelent-e gondot, hogy a kampányban felhasznált motívum tiltott önkényuralmi jelképre, a vörös csillagra emlékeztet, azt mondta, hogy az a csillag nem ötágú és nem is vörös.
Hozzátette, hogy az ábra kapcsán biztosan sok áthallással és értelmezéssel találkoznak majd. Az évek óta a vörös csillag legalizálásáért küzdő Magyarországi Munkáspárt 2006 felajánlotta segítségét és a témában szerzett tapasztalatait az SZDSZ-nek.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
- 12:26 Több spanyol városban tiltakoztak ismét a tömegturizmus miatt
- 10:25 Először állít női vezetőt a külső hírszerzés élére a brit kormány
- 8:11 Kijev megerősítette, hogy visszakapott több mint 1200 holttestet Oroszországtól
- 6:10 Iráni Nobel-díjasok és művészek a harcok beszüntetésére szólítottak fel
- 22:38 Parajd - Csökken a Korond-patak sótartalma a folyamatos szivattyúzásnak köszönhetően
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06