500-600 teherautó "közlekedik" a Hungária körúton
Síralmas a fuvarozók hangulata - a behajtási díjak miatt demonstrálnak
A fuvarosok hétfői, a fővárosi behajtási díjak rendszere elleni demonstrációját követően kedden mintegy 500-600 teherautó "közlekedik" a budapesti Hungária körúton, hogy felhívják a főváros figyelmét a rendszer hibáira - mondta Klinka László, a Közúti Fuvarozók Érdekvédelméért Nonprofit Kft. egyik ügyvezetője kedden az MTI-nek.
2008.03.18 14:10MTIKlinka László hangsúlyozta, hogy a fuvarosok a KRESZ szabályainak betartása mellett használják a számukra kijelölt egyik ingyenes tranzitútvonalat. Hozzátette, hogy a Hungária körúton a megszokottnál kisebb a személyautó-forgalom, feltehetően az autósok a torlódásoktól tartva elkerülik az érintett utat. Az ügyvezető szerint az akció nem okoz nagy torlódást.
Klinka László elmondta: a fuvarozók "hangulata siralmas", főleg azokra a vállalkozókra ró terhet a behajtási díj, akik csak egy teherautóval dolgoznak és az éves matrica mintegy 2,5 millió forintos díja akár a teljes nyereségüket elviheti. Véleménye szerint a főváros vonatkozó rendelete csak a pénz beszedésére koncentrál, mert ha már valaki már kifizette például az éves behajtási díjat, akkor szabadon közlekedhet egész Budapesten, és ezzel sérülnek a környezetvédelmi elvek.
A Fővinform munkatársa, Pongrácz Dániel az MTI-nek elmondta, hogy a déli órákban nem lehetett érzékelni a demonstráció forgalomlassító hatását. Közlése szerint reggel óta az akcióban lényegében változatlanul mintegy 30 teherautó vesz részt.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


