Dagadnak a zsebek?
MSZP: egymilliárd forinttal több a fideszes képviselőknek
A politikai ciklus végéig, 2014 tavaszáig csaknem egymilliárd forinttal vihetnek többet haza a fideszes parlamenti képviselők az új adótörvények és az álláshalmozás miatt - hangzott el Józsa István, az MSZP országgyűlési képviselője és Trippon Norbert, az MSZP budapesti szervezetének tagja vasárnapi közös sajtótájékoztatóján a fővárosban.
2010.12.19 13:38MTIJózsa István elmondta: a Fidesz új adórendszere, a 16 százalékos, egykulcsos személyi jövedelemadóval a kiskeresetűek egyértelműen rosszul járnak, mivel havonta 3-5 ezer forinttal kevesebbet vihetnek haza. A 300 ezer forint bruttó vagy annál nagyobb fizetéssel rendelkezőknek viszont jelentős kedvezményt biztosít az új rendszer. Így a Fidesz-frakció tagjainak is, amit csak erősít, hogy a kormánypárt tagjainak többsége állás- és tisztséghalmozó.
Mint rámutatott: az Országgyűlésben 262 főt számlál a Fidesz-KDNP-frakció, ebből 151 képviselő egyéb tisztséggel is rendelkezik és 99-nek pedig valamilyen jelentős (polgármester, alpolgármester) megbízatása is van.
Ráadásul a Fidesz-frakció nagyobb része három országgyűlési bizottsági munkában is érdekelt - tette hozzá.

A képviselő szerint az új adórendszer hatására egy átlagos kormánypárti politikus havi 101 ezer forinttal többet vihet haza, ami azt jelenti, hogy a ciklus végéig akár egymilliárd forinttal több maradhat a parlamenti fideszes politikusoknál.
Trippon Norbert arra szólította fel a kormánypárti politikusokat, hogy Tarlós István főpolgármester példáját követve hagyjanak fel a pozícióhalmozással. Mint hozzátette: öt olyan fővárosi polgármesterről is tudni, akik egyben országgyűlési képviselők is.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


