"Ki akarta fogni a szelet"
Iszapömlés - Átlátható kártalanítást követel az LMP
A korábbi ígéreteknek megfelelő, átlátható kártalanítást követel a kormánytól az LMP a kolontári vörösiszap-katasztrófa érintettjeinek. Az ellenzéki párt ugyanis úgy látja, a kabinetnek csak addig volt fontos az együttműködés és a segítőkészség látszata, amíg "ki akarta fogni a szelet a demonstrációra készülők vitorlájából".
2010.12.15 14:18MTI Jávor Benedek, az LMP országgyűlési képviselője az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében arra hívta fel a figyelmet, hogy Kolontár és Devecser térségében egyre aggasztóbb irányt vesz a kárenyhítés.
A kabinet - saját ígéretével és a helyiek kéréseivel szembemenve - 10 éves elidegenítési tilalmat erőltet a házuk helyreállítását vagy újjáépítését kérőkre, a kármentő alapot pedig továbbra is zárva tartja - írta a politikus, hozzátéve, hogy eközben a felajánlott adományok szétosztását is tisztázatlanságok kísérik, a károsultak körében pedig állandósult az információhiány és a kiszolgáltatottság.
Az LMP-s képviselő szerint elégedetlenséget szül az is, hogy a 8-as út mintegy 9 kilométeres szakaszát továbbra is zárva tartják a kármentesítéssel kapcsolatos szállítási feladatokra hivatkozva.

Amint a Kolontár és Devecser térségében élők nem jelentenek akut belpolitikai problémát, a kabinet azonnal leveszi róluk a kezét, és máris csak a saját megszokott stílusában, "a diktátumok nyelvén" hajlandó tárgyalni - értékelte Jávor Benedek, aki pártja nevében a korábbi ígéreteknek megfelelő, átlátható kártalanítást, pontos, naprakész tájékoztatást és elérhető, színvonalas egészségügyi ellátást követel.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


