Ellenszavazat nélkül hagyták jóvá
Nem kapnak 13. havi juttatást a közjogi méltóságok
Megszűnik a közjogi méltóságok 13. havi juttatása, miután az Országgyűlés egy nap alatt megvitatta és elfogadta Lázár János vonatkozó javaslatát.
2010.12.06 22:56MTIA Fidesz frakcióvezetőjének - házszabálytól eltéréssel tárgyalt - indítványát ellenszavazat nélkül hagyták jóvá el a képviselők. Igennel szavazott 322 képviselő, a szocialista Ipkovich György és Szilágyi László (LMP) tartózkodott.
A köztársasági elnök, a miniszterelnök, az Országgyűlés elnöke, az Alkotmánybíróság elnöke és a Legfelsőbb Bíróság elnöke tiszteletdíjáról és juttatásairól szóló törvény módosítását Lázár János azzal indokolta, hogy a közszférában foglalkoztatottakat - a közjogi méltóságokéhoz hasonló - 13. havi juttatás nem illeti meg.
Így - szólt a javaslat indoklása - a Fidesz politikájának egyik alappillérét képező szolidaritás, valamint a választópolgárok bizalmára épülő őszinte kormányzás megteremtésének célja szükségessé teszi a közjogi méltóságok plusz egyhavi illetményének eltörlését is.
A Ház a törvény sürgős kihirdetését kérte a köztársasági elnöktől. A jogszabály a kihirdetését követő napon lép hatályba.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


