Kritika mellett konstruktív javaslatok
Paraméterkönyv-fórum: a fővárosiak elutasítják a járatritkítást
Egyértelműen elutasítják a budapestiek a BKV tervezett járatritkítását, felháborodásuknak pedig a Műegyetemen megtartott lakossági fórumon megjelent közel kétszáz ember hangot is adott - tudta meg a HavariaPress.
2008.03.14 17:29HavariaPressA Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) szerint a BKV-fórumon megjelent budapestiek véleménye egyértelmű és félreérthetetlen: nem támogatják a járatritkítást. A BKV által szervezett lakossági fórumon, mely az új paraméterkönyvet volt hivatott véleményeztetni a fővárosiakkal, közel kétszázan jelentek meg.
A felszólalók nem csak kritizáltak, hanem megfontolásra érdemes, konstruktív javaslatokat is tettek: ilyen volt például az, hogy a parkolási bevételek egy részét fordítsák a tömegközlekedés fejlesztésére, mely számos nyugati nagyvárosban, illetve Szegeden és Debrecenben is működő finanszírozási modell.
A VEKE részéről Vitézy Dávid kiemelte: a városvezetés felelőssége a cég pénzügyi helyzetének jelentős problémái mellett a várospolitikai szempontok figyelembe vétele. A több átszállás, az emberek idővesztesége, a növekvő dugók és a romló légszenyezettség összességében akár 80-90 milliárd forint társadalmi kárt is okozhatnak a fővárosiaknak - azaz a vélt megtakarítások sokszorosát.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:07 Derékig ér a víz Bangkokban - halálos áradás sújtja Thaiföldet
- 20:06 Megtévesztette felhasználóit a Facebook az adatvédelemről
- 18:00 Videón, ahogy spanyol katonák migránsokat ütnek Ceutában
- 16:45 Egy eltűnt nép, amely nem hagyott maga után senkit
- 14:37 Háromnapos cég kapott milliárdos lélegeztetőgép-megbízást a külügytől
- 12:33 Az egyik legerősebb hurrikán tart Mexikó felé - újabb riasztást adtak ki
- 10:13 Bill Gates: Az AI akár egymilliárd ember halálát is okozhatja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


