Beindul a Fidesz
Rogán: két újabb albizottság felállítását kezdeményezi a Fidesz
A Fidesz a következő két hétben a számvevőszéki és költségvetési, valamint a gazdasági bizottságban egy-egy albizottság felállítását kezdeményezi - jelentette be Rogán Antal fideszes országgyűlési képviselő hétfőn a parlamentben, napirend előtti felszólalásában.
2010.12.06 16:23MTI„Az egyik albizottság feladata lesz az elmúlt nyolc évben az államadósság növekményének a vizsgálata, a másik albizottság feladata pedig az 1994 és 1998 közötti időszakból a magyar alumínium vertikum privatizációjának a vizsgálata” - mondta. Úgy fogalmazott, 1994 és 1998 között fillérekért privatizálták a „magyar alumínium vertikumot”.
Hozzátette: az albizottságoknak tájékoztatást kell majd benyújtaniuk az Országgyűlésnek. Rogán Antal közölte, hogy 2010 májusában az államháztartás megközelítette a 20 ezer milliárd forintot. Így az államadósság az elmúlt nyolc évben közel két és félszeresére emelkedett - mutatott rá.
Mint kifejtette, az elmúlt nyolc évben - minden évben - a GDP 1,2 százalékának megfelelő összeggel növekedett a költségvetési hiány, ezáltal pedig az államadósság.

Cséfalvay Zoltán államtitkár azt válaszolta: „nagyon hosszú az árnyéka annak a nyolc évnek”, ami az ország mögött van. Kijelentette: az elmúlt nyolc évben soha egyetlen szám nem volt az igaz, ami a költségvetésről szólt.
A jelenlegi kormány 2012-ig biztosította a költségvetési és az államháztartási egyensúly stabilitását - szögezte le.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:45 Sírva fakadt egy indiai turista, miután marhahúsos hamburgert kapott egy malajziai McDonald's-ban
- 21:02 Soha nem látott hőség tombol Európában - a rendőrség a vízágyúkat is beveti
- 19:35 Tovább romlik a helyzet: ismét takarékosságra kérik a veresegyháziakat
- 17:21 Végre megszólalt a tizenegyedik emeletről kizuhanó Németh Zsanett szobatársa
- 15:17 A vétlen sofőr mögött haladt, végignézte saját gyermeke halálát az apa Bükkábránynál
- 13:08 Nyolchektáros tűz pusztított Vaskút és Gara között
- 11:58 A venezuelai földrengésben meghalt az argentin futballista egész családja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


