Új pártelnököt akar az MSZP frakciója?
Gyurcsány ne legyen egyszerre miniszterelnök és pártelnök is
Elképzelhető, hogy rendkívüli tisztújító kongresszus összehívását javasolják az MSZP a hónap végén megtartandó pártértekezletén és új pártelnök megválasztását kezdeményezik - írja a Magyar Nemzet.
2008.03.14 08:57Magyar NemzetA napilap szerint ugyanis a pártban egyre többen gondolják úgy, hogy Gyurcsány Ferencnek nem kellene egyszerre pártelnöknek és miniszterelnöknek is lennie. Kiss Péter kancelláriaminiszter és Szili Katalin házelnök lenne a legesélyesebb, hogy átvegyék Gyurcsány Ferenc két posztjának valamelyikét - olvasható az újságban.
A Magyar Nemzet úgy tudja, Gyurcsány Ferenc pozíciója többek között azért gyengült az MSZP-ben, mert a frakció többségi véleménye ellenére sem volt hajlandó eddig leváltani Horn Gábor koalíciós együttműködésért felelős SZDSZ-es államtitkárt, aki keresetlen szavakkal illette vasárnap éjjel az MSZP elnökét.
Kapcsolódó írások:
- Gyurcsány: a rendszerváltás utáni időszak legnagyobb csalása történik
- Egyre népszerűbb Gyurcsány Ferenc Új tulajdonosi programja
- Gyurcsány Ferenc: munkaalapú és szolidáris társadalomra, gazdaságra van szükség
- Nem kímélték a miniszterelnököt - odamondogattak Gyurcsánynak az Országgyűlésben
- Gyurcsány távozása valószínűtlen
- Horn: "Feri, azt mondták, hogy menj a ...csába!" (videó)
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


