Fejek hullanak
Aláírásgyűjtéssel tiltakoznak az MTA filozófiai intézetében folyó "tisztogatások" ellen
Tiltakozó aláírásgyűjtés indult a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Filozófiai Kutatóintézetében elkezdődött tisztogatások ellen - közölte Radnóti Sándor, az ELTE BTK Esztétikai Tanszékének egyetemi tanára pénteken közleményben az MTI-vel.
2010.11.19 14:38MTIRadnóti Sándor tájékoztatása szerint az intézetből eltávolított munkatársakkal való szolidaritás kifejezéseként indult el az akció. Mint írta, az ügy hátterében az áll, hogy "egy világosan körülhatárolt cél" - egy tudományfilozófiai intézet létrehozása - érdekében nagyhagyományú filozófiai diszciplínák (etika, esztétika, vallásfilozófia, filozófiatörténet, Lukács-kutatás) érdemes képviselőit akarják kitakarítani az intézetből.
Közölte, ezt a folyamatot meg is kezdték "olyan kiváló kutatók eltávolításával, mint Laki János vagy Mesterházi Miklós, valamint Tamás Gáspár Miklós küszöbön álló nyugdíjazásával".
A petíciót eddig mintegy 850-en írták alá, köztük tizenhat akadémikus; az MTA kilenc filozófus tagja (rendes, levelező és külső tagok) közül hat. A negyvenegy filozófus akadémiai doktorból huszonegy írta alá, ami a filozófus társadalom túlnyomó többségét jelenti.

Radnóti Sándor közleményében azt is kiemelte, hogy az aláírók között van "a magyar humán tudományok nesztora", Szilágyi János György, továbbá Kornai János, Ferge Zsuzsa, Marosi Ernő, Heller Ágnes, Kelemen János, Török László, Almási Miklós és Galavics Géza.
Az aláírók szerint Boros János, az intézet igazgatója napi gyakorlattá tette "a munkavállalói jogok lábbal tiprását és a vezetői hatalommal való visszaélést".
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:07 Derékig ér a víz Bangkokban - halálos áradás sújtja Thaiföldet
- 20:06 Megtévesztette felhasználóit a Facebook az adatvédelemről
- 18:00 Videón, ahogy spanyol katonák migránsokat ütnek Ceutában
- 16:45 Egy eltűnt nép, amely nem hagyott maga után senkit
- 14:37 Háromnapos cég kapott milliárdos lélegeztetőgép-megbízást a külügytől
- 12:33 Az egyik legerősebb hurrikán tart Mexikó felé - újabb riasztást adtak ki
- 10:13 Bill Gates: Az AI akár egymilliárd ember halálát is okozhatja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


