Mindent elsöpör a kétharmados többség
A Jobbik is kivonult az alkotmány előkészítésből
A Jobbik-frakció képviselői az alkotmány-előkészítő bizottság keddi ülésén bejelentették: a továbbiakban nem vesznek részt az eseti bizottság munkájában, mert szerintük a kétharmados többség lesöpri az ellenzéki javaslatokat.
2010.11.16 16:22MTIGyüre Csaba, a Jobbik képviselője a bizottság ülésének végén a lépés indokaként azt mondta, a Jobbik részletes alkotmány-koncepciót készített, de az eseti bizottság alapkérdésekben söpörte le az asztalról párja javaslatait. Kifejtette: javaslataik a választási programjuk alapját képezik.
Salamon László (KDNP) a Jobbik bejelentését követően az MTI-nek annyit mondott: a Fidesz-KDNP nem maradt egyedül az alkotmányozásban, a két pártnak kétharmados többsége van, a társadalom nagy többségének támogatását bírják. Kijelentette: 2011 tavaszára Magyarországnak lesz új alkotmánya.
Az MSZP és az LMP október 26-án - azt követően, hogy Lázár János fideszes frakcióvezető a parlament elé terjesztett három, a 98 százalékos különadóval kapcsolatos törvényjavaslatot, köztük az alkotmány módosítását - jelentett be, nem vesz részt az alkotmány-előkészítési munkában.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


