Július 5-én fogadták el
Alkotmányellenes a GVH alelnökök kinevezésének a megszüntetése
Nem szűnik meg a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) alelnökeinek a kinevezése az elnök mandátumának lejártával, ahogy ezt az új parlament elfogadta, erről döntött kedden az Alkotmánybíróság (AB) - közölte a testület sajtófőnöke az MTI-vel.
2010.10.26 14:06MTIA versenytörvény módosítását július 5-én fogadta el a parlament. Sólyom László, akkori köztársasági elnök 10 nappal később fordult az Alkotmánybírósághoz, kifogásolva azt, hogy a GVH alelnökeinek a megbízása megszűnne az elnök megbízásának a lejártával.
A mostani AB döntés indokolása szerint a GVH elnökének, elnökhelyetteseinek, valamint a Versenytanács tagjainak a kormányzati ciklusoktól elválasztott - hat éves - megbízatási időtartama a GVH autonómiáját védő garanciarendszer egyik eleme.
Ezt az Alkotmányból fakadó garanciális követelményt figyelmen kívül hagyó szabály a visszamenőleges hatályú jogalkotás tilalmába ütközik, vagyis sérti az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében foglalt jogállamiság elvét.
Az AB ugyanakkor nem állapította meg annak a rendelkezésnek az alkotmányellenességét, amely szerint a GVH elnökének javasolt személy is kezdeményezheti - a miniszterelnök egyetértésével - az elnökhelyettesek kinevezését.
A határozat alkotmányellenességet megállapító részéhez Lenkovics Barnabás és Stumpf István alkotmánybírák különvéleményt csatoltak.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


