Nyilvános elégtételt követelnek
Milliókra perlik a rendőrséget tüntetők
Két polgári per kezdődött a Fővárosi Bíróságon kedden, melyekben több millió forintot követelnek a rendőrségtől a 2007-2008-as fővárosi tüntetések résztvevői a szerintük jogsértő intézkedések miatt.
2010.10.12 13:16MTIA felpereseket - három férfit és két nőt - spontán demonstráció során rendőri felszólítást követően jogszerű intézkedéssel szembeni engedetlenség szabálysértése miatt megbilincselték, előállították, majd néhány óráig a kapitányságon fogva tartották.
A felperesek elleni szabálysértési eljárásokat a bíróság már korábban szabálysértés, illetve bizonyítottság hiányában megszüntette.
Ezután indították meg a polgári pereket a rendőrség ellen személyi szabadság és emberi méltóság megsértése miatt, összesen több mint 6 millió forintos kártérítést és nyilvános elégtételt követelve.

Kedden az egyik ügy tárgyalásán a 2007. november 17-én, a Batthyány-örökmécsesnél előállított egyik felperes, Fáber Károly a bíróságon többek között arról beszélt, hogy nem is volt lehetősége a helyszín elhagyására vonatkozó rendőri felszólításnak eleget tenni az ott lévő rendőrsorfal miatt.
A másik tárgyaláson a 2008 áprilisában a Ferenciek terén előállított felperesek keresetéből pedig kiderült, hogy nem is vettek részt spontán demonstráción, éppen a buszra akartak felszállni, amikor a rendőrök durván elfogták őket, hátra bilincselték a kezüket, és rabomobillal a kapitányságra szállították, hogy ott órákig fogva tartsák.
Még azt is hallották, amikor az egyik rendőr jelezte, hogy igazoltatás nélkül nem szállíthatók be a rabomobilba, mire felettese azzal intette le, hogy "ez most nem lényeges".
A rendőrség a keresetek elutasítását kérte, illetve a jogalap megléte esetén is eltúlzottnak tartja a kártérítési igényeket, de az egyik ügyben már voltak peren kívüli egyeztető tárgyalások a felek között.
A rendőrség elleni két kártérítési per tavasszal bizonyítással, tanúk meghallgatásával folytatódik a Fővárosi Bíróságon.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


