Záporok is lesznek
Ilyen lesz az időjárás!
Csütörtökön reggel változóan, északon és nyugaton erősebben felhős lesz az ég, a Dunántúlon záporokra is számítani kell. A változó irányú szél gyenge vagy mérsékelt lesz, 12-17 °C-ig hűl a levegő.
2010.08.19 08:14idokep.huNapközben mindenütt csökken a felhőzet, többórás napsütésben bízhatunk. A képződő gomolyfelhőkből csapadék nem valószínű. Az északi és a keleti tájakon megélénkül a nyugati, északnyugati szél. A csúcshőmérséklet 25-30 °C között alakul.
Pénteken reggel az ország délnyugati harmadán számíthatunk több-kevesebb felhőre, másutt gyengén felhős vagy derült égboltra tekinthetünk majd fel, csapadéktól nem kell tartanunk. Gyenge légmozgás mellett 12-17°C közötti minimumokra van kilátás. Péntektől már egyre inkább anticiklonális hatások érvényesülnek, így melegedő időre, sok-sok napsütésre számíthatunk, vasárnap és hétfőn már újra 30 fok feletti maximumokkal: azaz a jövő hét első napjaiban visszatérhet a kánikula.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:20 Emberi ostobaság miatt ebrendészek vitték el az utcacicákat Dorozsmán - most azt keresik, hova kerültek
- 22:07 Derékig ér a víz Bangkokban - halálos áradás sújtja Thaiföldet
- 20:06 Megtévesztette felhasználóit a Facebook az adatvédelemről
- 18:00 Videón, ahogy spanyol katonák migránsokat ütnek Ceutában
- 16:45 Egy eltűnt nép, amely nem hagyott maga után senkit
- 14:37 Háromnapos cég kapott milliárdos lélegeztetőgép-megbízást a külügytől
- 12:33 Az egyik legerősebb hurrikán tart Mexikó felé - újabb riasztást adtak ki
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


