Délutánra mindenhol megoldódhat a gond
Vihar - Még mindig nincs áram 200 háztartásban Veszprém megyében
A pénteki vihar következményeként kétszáz háztartásban nincs még áramellátás Veszprém megyében - tájékoztatta Kutas István, az E.ON Hungária Zrt. médiakapcsolati- és PR-vezetője vasárnap az MTI-t.
2010.08.15 13:40MTI - Fotó: MTIElmondta: péntek estéről szombatra virradóra több ezer háztartásban "szűnt meg a villany" a vihar miatt, de sok helyütt csupán rövid ideig - néhány percig, maximum 20-25 percig - tartott az áramszünet, mert dolgozóik azonnal javították a hibákat, a katasztrófavédelem munkatársai pedig folyamatosan távolították el a villanyvezetékekre dőlt fákat.
Az E.ON-nak több mint száz munkatársa dolgozik vasárnap is a károk elhárításán Veszprém megyében - tette hozzá Kutas István. Közlése szerint kritikus a helyzet a Fejér megyei Balinkán is, de vasárnap délutánra ott is lesz áram.
Antal Tibor, a Veszprém megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyeletese az MTI-nek elmondta, hogy a megyében Veszprémben, illetve Marcalgergelyi és Csögle községben vannak áramellátási gondok. Utóbbi faluban transzformátort kell cserélni - tette hozzá.
A katasztrófavédelem munkatársai dolgoznak a helyszíneken, eltakarítják az utakra, villanyvezetékekre és házakra dőlt fákat.
A viharok okozta rendkívüli események miatt Bakondi György, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) vezetője a Magyar Energia Hivatallal közösen egyeztetést hívott össze jövő hétre az áramszolgáltatókkal - tájékoztatta az OKF vasárnap az MTI-t.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:20 "Veled vagyunk, Balázs!" - fideszes politikusok álltak ki Hankó Balázs mellett
- 20:19 Garázdaság és rendzavarás miatt hallgatta meg a rendőrség azt férfit, aki tojással próbálta Magyar Pétert megdobni
- 18:18 Magyar Péter: 10 milliárd forintos várólistacsökkentési program indul
- 16:16 Szigorúbb feltételekkel vezetik be a vagyonadót
- 14:15 Magyar Péter: a KATA széles körű kiterjesztésén dolgozik a kormány
- 12:14 Ismét Toroczkai Lászlót választották a Mi Hazánk elnökévé
- 12:13 OMSZ: mentős is érintett volt a magyar-ukrán mérkőzésen kialakult dulakodásban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


