A Balaton még szeles,de egyre jobb lesz az idő
Küszöbön a strandidő
Kedden napközben gyorsan melegszik a levegő, sok napsütés várható, kisebb zápor legfeljebb a nyugati határszélen fordulhat elő. Az északnyugati szél gyenge vagy mérsékelt lesz.
2010.08.10 12:27MTIA maximum-hőmérsékletek 26 és 31 °C között várhatóak. Szerdán reggel kevés lesz a felhő felettünk, csapadék nem valószínű. A szél mindenütt gyenge lesz, helyenként köd- és párafoltok képződhetnek. 13 és 17 °C közé hűl a levegő.
Napközben napos, nyári időre számíthatunk, csak ritkán zavarják meg majd gomolyfelhők a napsütést. Erősödik a nappali felmelegedés, a legmagasabb hőmérsékletek néhány fokkal 30°C felett alakulnak majd.
A következő napokban igazi napsütéses nyári idő várható, majd péntektől változékonyabb időre készülhetünk.
Többfelé várható majd zápor, zivatar, egy érkező frontrendszer hatására vasárnaptól a hőmérsékletek is visszaesnek.
Balatoni előrejelzés
Kedden reggel gyengén felhős lesz az ég, csapadék nem valószínű. Gyenge lesz a szél, néhol pár- illetve ködfoltok alakulnak ki. Hajnalban 12-14 °C valószínű.
Délután a sok napsütés mellett gomolyfelhők képződhetnek, de számottevő csapadék nem várható. A változó irányú szél gyenge lesz. A csúcshőmérséklet 28 °C körül alakul. A Balaton vize Siófoknál 22 °C-os, a Velencei tó szintén 22 °C-os.
Orvosmeteorológia
Kedden nem várható fronthatás, a sok napsütés hatására javul a közérzet, ha tehetjük, tartózkodjunk sokat a szabadban. A melegedő időben viszont az érzékenyebbeknél fejfájás, fáradtság jelentkezhet, nőhet a reakcióidő. Az északi megyékben a hidegfront-jellegű hatás miatt átmenetileg csökkenhet a koncentrációképesség.
Közlekedésmeteorológia
Kedden általában kedvezőek lesznek a közlekedés feltételei, a derültebb tájakon az erős napsütés zavarhatja a gépjárművezetőket az utazásban. Az elmúlt napok változékony időjárása miatt az érzékenyebbeknél még felléphet csökkent koncentrációképesség, lassabbak lehetnek a reflexek. Vezessünk óvatosan, körültekintően!
Pollenjelentés
Az elmúlt héten az összpollenterhelés kismértékben csökkent. A legmagasabb összpollenszámot Nyíregyházán és Mosdóson mérték, a legalacsonyabbakat Szolnokon és Tatabányán.
Erősödik a parlagfű, a kender, az üröm és a libatopfélék pollenszórása, de túljutott a csúcsán és már csökken a csalánféléké és a pázsitfűféléké. Az útifű, az ernyősvirágzatúak és a lórom virágporszemei is folyamatosan jelen vannak. Minden állomáson a csalánfélék virágporszemeit regisztrálták a legnagyobb számban, de már csökken a koncentrációjuk. A pázsitfűfélék és az útifű pollenszórása is gyengül.
Ugyanakkor kis mértékben emelkedett a kender és a libatopfélék virágpor-koncentrációja. A parlagfű pollenje még csak alacsony koncentrációban van jelen, de folyamatosan emelkedik.
Lassan elindul az üröm pollenszórása is. A legtöbb városban továbbra is nagyon magas a gomba eredetű allergének koncentrációja, és a csapadékos, meleg idő következtében várhatóan tovább fog emelkedni.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06