Elkótyavetyélték a szocik?
Ismeretlenek hordják a balettintézet épületből a sittet
Szombaton demonstrációt szerveztek az Andrássy úti világörökséghez tartozó volt balettintézet, az 1884-ben épített Dreschler-palota előtt a civilek, majd petíciót is eljuttattak a Kulturális és Örökségvédelmi Hivatalhoz, illetve a parlamenthez, kérve, mentsék meg a páratlan műemléket, amely tizenhárom éve az enyészeté
2010.08.09 07:48Magyar HírlapEz olvasható a Magyar Hírlapban.
Az utóbbi hónapokban ismeretlenek hordják az épületből a sittet, a ház rogyadozik – a civilszervezetek emiatt feljelentést is tettek. A civil nekibuzdulásra az örökségvédelmi hivatal is felébredt, s a világörökségi törvény módosítását sürgeti.
A palotát 1997-ben adta el a szocialista városvezetés egy Trivest nevű cégnek, amely felbecsülte, majd az általa alapított Andrássy 25. Kft. 220 millió forintért – négyzetméterenként húszezerért – meg is vásárolta az Operával szemközt lévő közkincset.
A cég egy hónap múlva továbbadta két izraeli ingatlanbefektetőnek, majd 2007-ben egy portugál szállodalánc már 7,5 milliárd forintot fizetett érte. Most a portugálok által megvett cég a felszámolás sorsára jutott.
(Bővebben a mai Magyar Hírlapban)
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


