Politizáló házelnöknek készül
Péntektől Kövér László az új házelnök
Péntektől Kövér László az Országgyűlés elnöke: az új parlament második házelnöke Schmitt Pált váltja a poszton, aki augusztus 6-tól Magyarország államfője.
2010.08.05 09:27MTIKövér Lászlót a parlament nyári rendkívüli ülésszakának utolsó napján, július 22-én választotta meg az Országgyűlés az új házelnöknek. Elődje, Schmitt Pál, aki pénteken lép hivatalba a Sándor-palotában, két hónapig töltötte be a tisztséget.
A Fidesz országos választmányának elnöke a titkos szavazáson 304 igen és 50 nem szavazatot kapott; a rendszerváltás óta először fordult elő, hogy képviselőcsoport testületileg elutasította a házelnök személyét. Az MSZP előre jelezte, hogy nemmel voksol majd, és a frakcióvezető-pártelnök sem gratulált személyesen a megválasztáshoz.
A Fidesz elnöksége július 8-9-i alcsútdobozi ülésén tárgyalt a házelnökválasztás kérdéséről. Másnap, július 10-én Kövér László újságírói kérdésre közölte: vállalja a tisztséget.
Orbán Viktor szóvivője, Szijjártó Péter végül július 16-án jelentette be hivatalosan, hogy a pártelnök-miniszterelnök Kövér Lászlót javasolja házelnökjelöltnek a Fidesz-KDNP-frakció számára, amely egyhangúlag támogatta a politikus megválasztását. Kövér László, aki a Fidesz egyes számú párttagkönyvének tulajdonosa, 1990 óta tagja az Országgyűlésnek.
Kövér László az MTI-nek a megválasztását követően adott interjújában azt mondta: politizáló házelnöknek készül; célkitűzései között szerepel a Ház normálisabb működésének, tekintélyének megerősítése; a sajtóval, a dohányzással, a beléptetéssel, a parkolással kapcsolatos ügyek újragondolása; egy 2014-től, a kisebb parlamenttel összefüggő új házszabály előkészítése; valamint új, szakaszosabb parlamenti munkarend végiggondolása.
Lezsák Sándor, a parlament fideszes alelnöke korábban úgy tájékoztatta az MTI-t, hogy augusztus 6-án, pénteken - vagyis az új házelnök és az új államfő hivatalba lépésének napján - írja alá az Országgyűlés nyári rendkívüli ülésszakának utolsó ülésén elfogadott törvényeket. Közte például a gazdasági törvénycsomagot és a médiacsomagot is.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
- 18:13 A legsúlyosabb büntetéssel sújthatják a minnesotai gyilkosságok elkövetőjét
- 16:10 Elfogyhatnak Izrael légvédelmi rakétái
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06