Megszüntették a munkaviszonyát
Már nem rektor a rektor a Nemzetvédelmi Egyetemen
Megszüntették a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem rektorának munkaviszonyát - erősítette meg a Honvédelmi Minisztérium (HM) az MTI-nek.
2010.07.21 17:15MTIA munkaviszony megszüntetéséről a Magyar Nemzet számolt be szerdán.
A HM bővebb tájékoztatást későbbre ígért az ügyben. Szabó Jánost, a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem (ZMNE) rektorát még februárban helyezte előzetes letartóztatásba a Budai Központi Kerületi Bíróság, befolyással üzérkedés gyanúja miatt.
Az ügyben a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) gazdaságvédelmi főosztálya több helyen - köztük a ZMNE rektori helyiségeiben - tartott házkutatást. A rektor és az ügyben érintett cég vezetője, Dejcző László előzetes letartóztatását júniusban megszüntették, ellenük lakhelyelhagyási tilalmat rendeltek el.
A lakhelyelhagyási tilalomra a bíróság és az ügyészség szerint azért volt szükség, hogy megakadályozzák a gyanúsítottak eljárási cselekmények alóli kibúvását. Szabó János rektori megbízása egyébként is lejárt idén nyáron. A posztra pályázatot írtak ki, azonban Hende Csaba honvédelmi miniszter július 1-jei hatállyal Deák János nyugállományú vezérezredest, a Honvédelmi Minisztérium miniszteri tanácsadó testületének elnökét bízta meg a ZMNE miniszteri biztosi teendőinek ellátásával.
Múlt csütörtökön a Nemzeti Nyomozó Iroda közölte az MTI-vel, hogy befejezték a nyomozást a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem (ZMNE) munkatársa, Sz. János és két társa, D. László és Cs. István ellen befolyással üzérkedés bűntett megalapozott gyanúja miatt, és vádemelési javaslattal küldte meg az iratokat a Fővárosi Főügyészségnek.
Az NNI közleménye szerint a nyomozás iratait kedden küldték meg vádemelési javaslattal a Fővárosi Főügyészségnek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


