Sólyom repül?
Június 29-én megválaszthatják az új államfőt
Június 29-ére és 30-ára tűzte ki az államfőválasztás időpontját Schmitt Pál - erősítette meg múlt szerdai közlését a házelnök a parlamentben.
2010.06.14 14:34MTIA házelnök hétfőn az Országgyűlés plenáris ülésén beszámolt arról, hogy a Házbizottság szerdai ülésén tájékoztatta a frakciókat a köztársaságielnök-választási eljárásról, a testület ezt egyhangúlag tudomásul vette és egyidejűleg módosította állásfoglalását a választási eljárás rendjéről: eszerint a választás első és második fordulója ugyanazon a napon is megtartható.
Schmitt Pál közölte, hogy az első ajánlás benyújtásának határidejét június 25-én, pénteken 12 órában állapítja meg.
A Házbizottság június 28-án ülésezik és elbírálja a jelölések érvényességét - tette hozzá. A titkos szavazás első fordulója június 29-én, kedden 13 órakor lesz. Eredményes szavazás esetén az ünnepélyes eskütétel ezt követően, még aznap megtörténhet.
Eredménytelen első forduló esetén a második jelölés határideje június 29., kedd 16 óra, ennek érvényességét a Házbizottság 16.15-kor kezdődő ülésén bírálja el - folytatta a házelnök.
Hozzátette: a második fordulóra ugyanezen a napon 18 órakor kerül sor, eredményes szavazás esetén az ünnepélyes eskütétel ez után mintegy másfél órával történik.
Amennyiben a második forduló is eredménytelen lenne, a harmadik fordulóra június 30-án, szerdán 10 órakor kerül sor, és az ünnepélyes eskütétel pedig ezt követően másfél órával történik - közölte Schmitt Pál.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


