Tubes ellenes megmozdulás
Úttorlasszal akadályozzák a lokátor építésének munkálatait
Radarellenes civilek autókkal leszűkítették a Tubesre vezető út bejáratát, és murvából gátat készítettek kedd reggelre, hogy akadályozzák a lokátor esetleges építésének munkálatait - tapasztalta az MTI tudósítója a helyszínen.
2008.02.26 11:27MTIAz MTI által megkérdezett demonstrálók azt mondták, azért "kényszerültek" erre a lépésre, mert észlelték, hogy a honvédelmi tárca megkezdte a tervezett radar helyén álló adótorony híradástechnikai eszközeinek leszerelését. Ezzel pedig a NATO-lokátor építése tulajdonképpen megkezdődött, annak ellenére, hogy a Fővárosi Ítélőtábla még nem döntött az építési engedély végrehajthatóságának felfüggesztéséről. Szerintük az út szűkítésével nem követtek el jogsértést, mert az hivatalosan négy méter széles és ebben a szélességben a járművek közlekedhetnek rajta.
Az úttorlaszok hírére rendőrök érkeztek a helyszínre, akik megbírságolták a szabálytalanul parkoló autósokat. Az MTI tudósítójának a helyszínen dolgozó katonák elmondták, hogy teherautókkal a gátak miatt nem lehet megközelíteni az objektumot, és egy esetleges vészhelyzet esetén a mentők és a tűzoltók is bajban lennének. A Honvédelmi Minisztérium keddi közleménye szerint a Magyar Honvédség éves karbantartási tervének megfelelően megkezdte a Tubes-tetőre telepített híradástechnikai eszközök karbantartási, felújítási, javítási munkálatait. Ennek keretében a HM ARMCOM Zrt. szakemberei előbb leszerelték a repülésirányító rádióantennákat és a rádiórelé-antennákat a honvédségi területen lévő tornyokról, majd a karbantartási feladatok elvégzését követően - várhatóan már szerdán - visszaszerelik azokat.
A szaktárca hangsúlyozza: a most folyó munkálatoknak nincs semmilyen köze a tervezett radarberuházáshoz, ez a szokásos, korábban is elvégzett éves karbantartás része. A berendezések visszaszerelésének bármilyen okból történő elmaradása, megakadályozása vagy késleltetése veszélyezteti a polgári és katonai légi közlekedés és az abban részt vevő emberek biztonságát.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


