"Egyszerű háztartási baleset volt"
Tűz ütött ki Gyurcsány szemlőhegyi házában - három személyt kimentettek
Gyurcsány Ferenc az MTI megkeresésére megerősítette, valóban az ő Szemlőhegy utcai házában történt a tűzeset vasárnap kora este.
2010.03.28 19:45MTIA volt miniszterelnök, Gyurcsány Ferenc a tűzről azt közölte, hogy az egy egyszerű háztartási baleset volt.
Egyúttal azt is elmondta, hogy a tüzet már el is oltották, és ezért köszönetet mondott a tűzoltóknak, akik - mint hangsúlyozta - gyors és szakszerű munkát végeztek.
Dobson Tibor, a Fővárosi Tűzoltó-parancsnokság (FTP) főosztályvezetője az MTI-nek elmondta: összesen három személyt mentettek ki létrával a házból, amelyben nyolcan tartózkodtak. A tűz a földszinti szaunában csapott fel.
Egy ember enyhe füstmérgezést szenvedett, őt a helyszínen ellátták - tette hozzá. Molnár Péter, az FTP szóvivője korábban annyit mondott, a tűz a földszinti szaunában keletkezett.
Nem volt védett személy Gyurcsány házában
Nem volt védett személy Gyurcsány Ferenc házában, amikor a tűz keletkezett - közölte Gálik Viktória, a Köztársasági Őrezred szóvivője vasárnap az MTI-vel.
Hozzátette: a füstöt és a tüzet az őrezred vette észre, ők értesítették a tűzoltókat, és mindvégig segítették a tűzoltást. Védett személy nem tartózkodott az épületben - szögezte le.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


