190 ezer embert érinthet a szükségvízellátás
Arzén a vízben! Több mint 400 településen zárhatják el a csapokat
Napokon belül felkerül az ÁNTSZ honlapjára, melyek azok a települések, ahol az ivóvíz arzéntartalma meghaladja az Európai Unió által előírt literenkénti 10 mikrogrammot - írta a Békés Megyei Hírlap kedden.
2010.03.09 09:28Békés Megyei Hírlap/ATVAz ÁNTSZ 400 településen magasabb arzén-koncentrációt mért az ivóvízben, mint amennyi megengedett. Így akár áprilistől megtilthatják, vagy korlátozhatják a víz fogyasztását. Akkor pedig az érintett önkormányzatoknak zacskós vizet, illetve lajtos kocsit kell biztosítaniuk. Ez legalább 150 millió forinttal terhelné meg az önkormányzatok büdzséjét.
Bugyin már évek óta probléma a rossz vízminőség - panaszkodnak is miatta a falubeliek. A legtöbben inkább palackos vizet isznak, sőt olyanok is akadnak, akik tisztálkodásra is a bolti vizet használják.
Somogyi Béla polgármester szerint a probléma az, hogy a falut három kút látja el vízzel, ám mindegyikben a megengedettnél háromszor magasabb az arzéntartalom. 30 mikrogramm literenként, pedig legfeljebb 10 lehetne. Ez az érték már ártalmas az egészségre – akár daganatos megbetegedéseket is okozhat.
A polgármester azt mondja, korábban is szerették volna megoldani a tisztítást, de nem pályáztak, mert a település büdzséje nem bírta volna az önerőt. A pénzt mostanra sikerült összeszedniük.
„Ez összértékben 300 millió forint értékű projektet jelent, de ebben nem csak arzénmentesítés van, hanem vas és mangánmentesítés is” – fogalmazott.
Ahol viszont nem pályáznak, ott csak palackos, vagy zacskós vizet lehet majd inni. Az alacsony kihasználtság miatt pedig később már nem lesz lehetőség pályázni sem - mondják a szaktárcánál.
Az arzénes víz leginkább a kismamákra és a 6 éven aluli gyermekekre veszélyes.
Hatások évtizedek múlva
A Dél-Alföldön mintegy 140, Békés megyében 40-50 településen magasabb az ivóvíz arzéntartalma az uniós előírásnál. Az újság a regionális tiszti főorvostól megtudta, hogy március végén, április elején kapják kézhez az érintett települések a határozatot, amelyben kötelezik őket az egészséges ivóvíz biztosítására. A beszámoló szerint választhatnak az önkormányzatok: ásványvizet, tasakos vizet biztosítanak-e a lakosságnak, vagy lajtos kocsinál lehet majd sorban állni.
A szolgáltatás például a négyezer lakossal számolva Medgyesegyházán 180 millió forintba kerülne évente, ami a város költségvetésének húsz százaléka. Krisztován Anna, a Békés Megyei Vízművek Zrt. szóvivője elmondta: az egészségügyi hatóság által kilátásba helyezett változtatás nem azért történik, mert bármely paraméterében romlott volna az ivóvíz minősége Békésben, csupán arról van szó, hogy szigorodott a szabályozás, s az annak való megfelelés érdekében tervezett Dél-alföldi ivóvízminőség-javító program még nem valósult meg.
A szóvivő szerint több mint 40 települést és 190 ezer embert érinthet a szükségvízellátás, ami gyakorlatilag megvalósíthatatlan és igen költséges.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


