Saját családja földelte el
Élve temetett el egy török lányt a családja
Saját családja temetett el élve egy 16 éves török lányt, amiért állítólag foltot ejtett tisztességükön azzal, hogy a feltételezések szerint férfiakkal állt kapcsolatban.
2010.02.04 19:04MTIA meggyilkolt lány családja arra gyanakodott, hogy több férfival is kapcsolatban volt, ezért az élve eltemetéssel akarták tisztára mosni a család nevét - számolt be boncolási jegyzőkönyvre hivatkozva az Anadolu török állami hírügynökség csütörtökön.
A lány apját és nagyapját őrizetbe vették, azonban mindketten hallgatásba burkolóztak. A tinédzserre ülő helyzetben, egy két méter mély sírban találtak rá - számolt be a többségében kurdok által lakott, Délkelet-Anatóliában fekvő Malatya város egyik patológusa. A vizsgálatok szerint a lány tüdejében és gyomrában földet találtak, ami azt bizonyítja, hogy élve temették el.
Az áldozat kezét megkötözték és tudatánál volt a bestiális bűncselekmény elkövetésekor - folytatta az orvos szakértő. A fiatal holttestére még decemberben bukkantak rá a család kertjében, azok után, hogy a lányt több mint egy hónapja eltűntként tartották számon. Törökországban mind a kormány, mind pedig társadalmi szervezetek számottevő erőfeszítést fejtettek ki az elmúlt években, hogy visszaszorítsák az úgynevezett becsületgyilkosságokat. Ennek ellenére egy, az Európa Tanács parlamenti közgyűlése elé terjesztett jelentés szerint az országban hozzávetőleg hetente egy ember esik áldozatul ilyenfajta bűncselekménynek.
A felmérések szerint a becsületgyilkosság a kurdok lakta övezetekben a legelterjedtebb, és itt találkozik a lakosság részéről a legnagyobb megértéssel. A becsületbűntett immár életfogytiglani börtönnel büntethető az Európai Unióban tagságra törekvő Törökországban.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:55 Megkapta a jogvédelmet a főváros, az Államkincstár nem vonhatja le a szolidaritási hozzájárulást
- 12:51 Robbanásveszélyes droglabort találtak a rendőrök egy budapesti bérházban - videó
- 10:42 Microsoft-licencbotrány és az állami technológiai szereplők átláthatósága
- 8:22 Politikai vita a devizahitelezésről - a Mi Hazánk és a Jobbik a bankok felelősségre vonását sürgeti
- 6:37 Trump Mobile - Aranyszínű okostelefonnal bővül Donald Trump üzleti birodalma
- 22:43 Hogyan segíthet a pszichológia abban, hogy jobban érezzük magunkat fürdőruhában?
- 20:52 Brit meleg pár ellen emeltek vádat egy örökbe fogadni kívánt csecsemő megerőszakolása és meggyilkolása miatt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06