Folytatódik a szervezet átalakítása
MTV: minden hetedik embert szélnek eresztenek az idén?
A munkatársak közel hetedét bocsátaná el idén a Magyar Televízió (MTV) - szerepel az MTI információi szerint a közmédium üzleti tervében, amelyet pénteken vitat meg az MTV-t felügyelő közalapítvány kuratóriuma.
2008.02.21 18:22MTIA dokumentumot ismerők közlése szerint 200-250 emberrel karcsúsítanák a tavaly év végén 1750-es létszámot; többük szerint a következő évek leépítésének egyik forrása az lehet, hogy - mivel a jövő esztendő végén átadandó gyártóbázis üzemeltetését is az építtető végzi - a kiszolgáló személyzet tagjaitól megválhat a közszolgálati médium.
Az MTV kommunikációs irodája csütörtökön korainak nevezte az új székházba költözéssel kapcsolatos elbocsátásokra vonatkozó kérdést, ahogy pár nappal korábbi tájékoztatásuk is csak arra szorítkozott, hogy "idén is folytatódik a szervezet átalakítása, illetve a munkavállalók képzése".
Rudi Zoltán tavaly november végén nyilatkozott úgy, hogy az új székházba költözésig még mintegy félezerrel kell lefaragni az MTV létszámát, s ennek a felét 2008 végéig teljesítik, konkrétumokat azonban arra hivatkozva nem árult el, hogy az elnöki pályázati csomag egyik feltétele, hogy a tisztségért versenybe szálló ne tegyen közzé részleteket elképzeléseiről. Azóta nem került nyilvánosságra leépítésel kapcsolatos lépés.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
- 18:02 Trump pápaként? - AI-generált képpel és kijelentéseivel kavart vihart az amerikai elnök
- 16:01 Pápaválasztás - Már elkészült az új pápa ruhája, három különböző méretben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06