Erősődő fagyokkal is számolhatunk
Igazi téli hétvégének nézünk elébe
Pénteken erősen felhős, vagy borult lesz az ég, és főleg a Dunántúlon többfelé várható eső, a magasabban fekvő tájakon havas eső, hózápor. Estétől síkvidéken sem kizárt havas eső. Megélénkülhet az északkeleti szél. Reggel fagypont körül alakulhat a hőmérséklet, délután 3 és 8 fok közötti értékeket mérhetünk.
2009.12.11 08:23koponyeg.huSzombaton nyugaton és délen erősen, másutt változóan felhős lesz az ég. Elszórtan, a déli és a nyugati határszélen többfelé lehet hózápor, kisebb havazás. +1 fok körül alakulhat a csúcshőmérséklet. Erős lesz az északi szél.
Vasárnap folytatódik a lehűlés, reggel -4, -5 fok köré hűlhet a levegő, és délután is mindössze 0 fok körüli értékeket mérhetünk. A napsütés mellett gyakori lehet a felhőzetnövekedés, és elsősorban a déli tájakon lehet egy-egy hózápor.
Hétfőn erősen felhős lesz az ég, és elszórtan - ekkor nagyobb eséllyel keleten - alakulhat ki kisebb havazás, hózápor. Reggel -5, délután 0 fok körüli értékeket mutathatnak a hőmérők.
Kedden délnyugat felől egy mediterrán ciklon felhőzete húzódik fölénk, főleg délen lehet havazás. Estére fagypont körül alakulhat délután a hőmérséklet.
Szerdán már főleg a keleti tájakon várható havazás, majd a csütörtöki szünet után pénteken újabb felhők érkezhetnek.
Igazi téli napok következhetnek, a jövő hét második felében egyre erősödő fagyokkal.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


