Hetekig is eltarthat a felépülés
Továbbra is lélegeztetőgépen a H1N1-es kismama
Továbbra is lélegeztetőgépen van az a kismama, akit az új influenza és annak szövődményei miatt már hetek óta kezelnek a Szegedi Tudományegyetem Belgyógyászati Klinikájának intenzív osztályán.
2009.11.23 18:14MTIA beteg továbbra is súlyos állapotban van, de reményt keltő, hogy nem fordult rosszabbra az állapota - mondta Rudas László, a klinika professzora az MTI-nek hétfőn. Tájékoztatása szerint rendkívül súlyos vírusos tüdőgyulladás lépett fel a páciensnél, ennek következtében elpusztult a légzőhám nagy része. Most már nem az a cél, hogy a vírus eltűnjön a szervezetéből, hanem hogy a légzőfelület regenerálódjon - tette hozzá. Ilyenkor a legnagyobb veszély a felülfertőződés, de erről ebben az esetben szerencsére nincs szó - magyarázta a professzor.
A gyógyulási folyamat, és ezzel együtt a lélegeztetés várhatóan még hetekig eltart. A magzat állapotáról Rudas László csak annyit mondott, hogy természetesen közvetlenül összefüggésben van az édesanya állapotával. A 40 éves asszonyt november eleje óta kezelik az intenzív osztályon.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


