Orbán-Putyin találkozó
Orbán, Putyin és a XXI. századi partnerség
Az Egységes Oroszország Párt kongresszusán Orbán Viktor, a Fidesz elnöke megbeszélést folytatott Vlagyimir Putyin orosz kormányfővel Szentpéterváron szombaton - közölte a Fidesz elnöki stábjának vezetője az MTI-vel.
2009.11.22 08:16MTISzijjártó Péter tájékoztatása szerint Oroszország miniszterelnöke és a Fidesz elnöke az orosz-magyar kapcsolatok jövőjéről tárgyaltak.
Orbán Viktor a találkozó után a Hír TV-nek nyilatkozva Szentpéterváron úgy fogalmazott: az embernek időnként az az érzése, hogy néhány gyanús szocialista alak területe és fennhatósága alatt áll az egész orosz-magyar ügy. Holott ennél a két ország többet érdemel, "és én világosan meg is mondtam miniszterelnök úrnak, hogy szeretnénk rendezni és új alapokra helyezni az orosz-magyar kapcsolatokat" - tette hozzá.
"Szeretnénk egy XXI. századi partnerséget kialakítani annak érdekében, hogy a kapcsolataink mások legyenek a jövőben, mint a múltban voltak, és ne csússzunk vissza soha többé abba az orosz-magyar kapcsolatrendszerbe, amiben a XX. században éltük az életünket" - mondta a politikus.
Az Oroszországban a hatalom pártjának nevezett, az állami dumában több mint kétharmados többséggel bíró Egységes Oroszország Párt XI. kongresszusát tartotta Szentpéterváron.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


