Hiányzott a tanulók 30 százaléka
Dagad a baj - Egy székesfehérvári iskolát is bezárnak az új vírus miatt
Bezárják hétfőtől egy hétre a székesfehérvári Hétvezér Általános Iskolát - tájékoztatta az MTI-t pénteken az intézmény igazgatója.
2009.11.14 07:50MTITölgyesi Ferencné tájékoztatása szerint az 515 tanuló 30 százaléka hiányzott pénteken. Egy kisgyerek kórházba került, nála kimutatták a H1N1-vírust.
Ezért a kistérségi tiszti főorvossal egyeztetve a rendkívüli tanítási szünet elrendelése mellett döntött. Az intézményvezető elmondta: pénteken megkapták az új influenza elleni oltást azok a tanulók, akiknek a szülei ezt kérték.
A gyerekek csaknem fele hiányzott pénteken a székesfehérvári Püspökkert városi óvodából, és a tanulók mintegy ötöde nem vett részt a tanításon a székesfehérvári Teleki Blanka Általános Iskola és Gimnáziumban - mondta el az MTI-nek a városi önkormányzat oktatásért is felelős alpolgármestere.
Csapó Csilla tájékoztatása szerint az utóbbi intézményben elvégezték a tanulók vizsgálatát, a laboratóriumi eredményeket a hét végére várják.
Az iskola igazgatója a fenntartó önkormányzat értesítésével és a kistérségi tiszti főorvossal egyeztetve hétfőn dönt arról, hogy szükséges-e a tanítási szünet elrendelése.
Fejér megyében egyébként a móri Perczel Mór Szakképző Iskolában és Kollégiumban - ahol a diákok mintegy harminc százaléka és a tanárok egyharmada betegedett meg, már a hét elején elrendelték a rendkívüli tanítási szünetet.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


