"Ez Magyarország és Szlovákia közötti probléma"
Kétoldalúnak és lezártnak tekinti a Sólyom-ügyet Brüsszel
Kétoldalúnak és lezártnak tekinti Sólyom László köztársasági elnöki szlovákiai be nem engedésének ügyét az Európai Bizottság jogi és igazságügyi felelőse, Jacques Barrot.
2009.10.14 13:41MTI"Ez Magyarország és Szlovákia közötti probléma, ezt már elmagyaráztam a két ország hozzám látogató delegációjának" - fogalmazott a francia biztos szerdai sajtótájékoztatóján. "Köztünk szólva azt gondoltam, hogy az incidens lezárult a két miniszterelnök közti párbeszéddel" - tette hozzá Barrot. A magyar kormány kedden jelentette be, hogy a brüsszeli bizottságtól kötelezettségszegési eljárást kért Szlovákia ellen, amiért Sólyom Lászlót augusztus 21-én nem engedték be az országba.
A beadvány azt kéri, az uniós testület a közösségi jog szempontjából vizsgálja meg a szlovák jogszabályokat és azok alkalmazását, valamint a közösségi jog megsértése miatt indítsa meg kötelezettségszegési eljárást. Barrot szóvivője egyelőre nem tudta megerősíteni, hogy a bizottság megkapta a megkeresést Magyarországról, a sajtóhíreket pedig nem kívánta kommentálni.
Jacques Barrot - más témájú sajtótájékoztatóján egy erre vonatkozó kérdésre válaszolva - kifejtette: remélte, hogy a probléma nem ismétlődik meg, és a két ország közötti párbeszéd, amelyet személyesen is igyekezett megkönnyíteni, segít abban, hogy az ilyen típusú ügyekben ne következzenek be megelőzhető, súlyos félreértések.
Kapcsolódó írások:
- Sólyom László: a nagypolitika vitái nem érintik a helyi magyar-szlovák együttélést
- A szlovák államfő nem fog bocsánatot kérni Sólyomtól
- Kumin: Sólyom Lászlónak elégtételt kell kapnia Szlovákiától
- Mesterházy szerint az EU tévesen értelmezi a szlovák- magyar incidenst
- A szlovák sajtó igazat ad Sólyom Lászlónak
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


