Draskovics szerint nem lesznek zavargások
Önkormányzatok tüntetnek ma a Kossuth téren
A benyújtott 2010-es költségvetés ellen tüntetnek ma önkormányzatok az Országház előtti Kossuth Lajos téren.
2009.10.10 09:20MTI - NépszavaKósa Lajos (Fidesz), Debrecen polgármestere szeptember 28-án jelentette be, hogy tüntetésre hívják fideszes önkormányzati vezetők a polgármestereket, az önkormányzati képviselőket, bizottsági tagokat és alkalmazottakat, hogy "közösen demonstráljanak az utóbbi húsz év legveszélyesebb költségvetése ellen, amely az önkormányzatokat véglegesen padlóra küldheti".
A tüntetéshez a Munkástanácsok Országos Szövetsége is csatlakozott. Nyakó István, az MSZP szóvivője a tüntetésre úgy reagált: pártja azt javasolja, Kósa Lajos gondolja át ötletét az önkormányzati demonstrációról, mert utcai akciójával ismét teret enged a szélsőségeseknek, ronthatja Magyarország nemzetközi megítélését. A rendőrség szeptember 30-án vette tudomásul a rendezvényt.
A BRFK tájékoztatása szerint a rendezvény biztosítása miatt ma 14 óráig járművel tilos megállni a Kossuth téren a Vértanúk tere és a Szalay utca között, valamint az Alkotmány utca mindkét oldalán a Kossuth tér és a Honvéd utca között. A rendezvény érinti a BKV egyes járatait is: 10-14 óra között a 70-es és 78-as trolibuszok nem mennek be a Kossuth térre, hanem a Kozma Ferenc utcánál megfordulnak, a 2-es villamos úgynevezett északi ága pedig csak a Havas utca és a Kossuth téri metrómegálló között közlekedik.
A rendezvény érinti a 115-ös autóbusz útvonalát is, itt azonban megállót nem hagynak ki a járatok.
Kapcsolódó írások:
- A több mint 1400 módosító indítvánnyal nem túl népszerű a jövő évi költségvetés
- Gyenesei nem áll ki a jövő évi költségvetés mellett
- JP Morgan: kormányváltás esetén is jó eséllyel folytatódna a felelős költségvetési politika
- Rábólintottak a nagyok: Idén 10,5 milliárdot kapnak a kórházak
- A magyar államadósság jövőre fog kicsúcsosodni: háromnapos vita a jövő évi költségvetésről
- Fidesz: a költségvetés már a benyújtásakor megbukott
- Navracsics elégedetlen a jövő évi büdzsével
- Költségvetési vita: 7,5 percet kap a Jobbik a Parlementben
- Padlóra kerülhetnek: Tüntetésre hívja a Fidesz az önkományzatokat
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


