Fehér rózsa, gyertyák
Elhunyt Bujtor István - zúgó taps a könnyező veszprémi színészeknek
Bujtor István emlékére egyperces néma főhajtással kezdődött a Veszprémi Petőfi Színház premierelőadása. Bereményi Géza rendezésében Szabó Magda: Régimódi történet című regényének színpadi változatát mutatták be péntek este teltházas nézőtér előtt - tájékoztatta az MTI-t az előadást követően a színház sajtófőnöke.
2009.09.26 14:15MTIVarga Róbert elmondta, a premier előtt Eperjes Károly művészeti igazgató emlékezett az elhunyt színművész-direktorra. Eperjes Károly megnyitotta a Petőfi Színház idei évadját és elmondta a közönségnek, a korábban meghirdetett előadásokat láthatják a nézők, az évad programjában nem lesz változás.
A művészeti igazgató hangsúlyozta, hogy egy ilyen tragédiát követően milyen nehéz dolga van egy színésznek, egészen addig, amíg fel nem megy a színpadra.
Majd hozzátette: Bujtor István most is itt van közöttünk, csak épp felülről figyeli az előadást - tájékoztatott Varga Róbert.
A premierelőadás végén a közönség állva, hosszú percekig tartó zúgó tapssal jutalmazta az este színpadra állt mintegy 30 könnyező színész teljesítményét.
Varga Róbert közölte azt is, hogy a bemutatóelőadásokat követően hagyományosan rendezett "premierbulit" ugyan megtartják, de a rendezvény ez alkalommal a gyász, a megemlékezés jegyében, csendben és méltóságteljesen zajlik majd.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
- 18:13 A legsúlyosabb büntetéssel sújthatják a minnesotai gyilkosságok elkövetőjét
- 16:10 Elfogyhatnak Izrael légvédelmi rakétái
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06